Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zene. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. április 28., hétfő

A Kerecsen végvári vitéze Budapesten


Megjelent a Kerecsen zenekar legújabb videoklipje Militartis Congratulatio címmel. A rock, metal műfajban jeleskedő felvidéki együttes Debreczeni Szappanyos János versét dolgozta fel, ami 1604-ben íródott.

2014. március 21., péntek

„Vagány srácok kicsit komolyabban”

Interjú Rómeó Vérzik zenekarral  

Sikert sikerre halmoz a felvidéki rockzenét játszó magyar zenekar, a Rómeó Vérzik. A múlt évben nagykorúvá vált banda mindezt igazán kiérdemelte. Kovács Koppányt a zenekar énekesét, basszusgitárosát kérdeztük az elért sikerekről, az új albumról és a jövőbeli tervekről.

2013. szeptember 23., hétfő

„Csak legyen mindig egy kis színház!”

Beszélgetés Becse Szabó Ilona operetténekessel


A találkozásunkra egy kedves, szerény hölgy érkezett, pedig kivételes szoprán hangjával van mire büszkének lennie. A Naszvadon élő Becse Szabó Ilona opera és operetténekes meghódította a hazai nagy színházakat és számos nemzetközi, rangos versenyen bizonyította tehetségét. Beszélgetésünkkor azonnal megnyílt és őszintén beszélt karrierjéről, vágyairól és félelmeiről egyaránt.

2013. augusztus 31., szombat

„A közönség szeretete viszi tovább a zenekart”

Kukovecz Gábor (jobbról az első) 30 éve zenél a zenekarban
Beszélgetés Kukovecz Gáborral, a Pokolgép alapító tagjával


Egy zenekar, amely 1983 óta működik és sok mindent túlélt. A 80-as években, az akkori kor rendjébe nem fért bele egy olyan zenekar, akik maszkokban, bőrben, nyíltan énekeltek olyan témákról, ami az ifjúság gondolkodásmódját befolyásolhatta. A 90-es évek sem igazán kedvezett a rockzenének, hiszen hiába jött a rendszerváltás, a média repertoárjába egy heavy metált játszó banda nem igazán fért bele. A Pokolgép túlélte mindezt és idén ünnepli fennállásának 30. évét. Ez alkalomból beszélgettem Kukovecz Gáborral, a zenekar alapító tagjával, gitárosával.

2013. augusztus 10., szombat

Rockélet Brockie Brekivel

A Pokolgép robbantott

Kiváló koncertek, remek szervezés és forró nyári hangulat jellemezte, az idei perbetei IV. Tumultus Fesztivált. A könnyűzenei fesztivál első alkalommal volt kétnapos, és mindkét nap a rockzenéé volt a főszerep.

2013. június 25., kedd

Margóra #10

A zene, ami éltet!


Ha valaki megkérdezné, hogy mi az, ami ha eltűnne az életemből, nagy űrt hagyna, akkor egyértelműen a zene lenne a válasz. A szeretet után – amire minden ember ösztönösen vágyik – a másik fontos dolog az életemben a zene. Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy miért, egyszerűen így érzem. (Míg írom ezeket a sorokat, most is zenét hallgatok épp Thirty Second to Mars legújabb albumát.)

2013. június 16., vasárnap

Tüzes hét a művészet és a zene jegyében

Mihály ékszerdobozaira készül a tűzzománc berakás

Június első hetében immár ötödik alkalommal szervezték meg a Tűzvirág fesztivált Naszvadon. A nemzetközi képzőművészeti és zenei fesztivál igen rangos helyet vívott ki az alkotók körében, hiszen Európa hét országából érkeznek művészek erre a magyar településére, hogy tíz napon keresztül együtt alkossanak.

2013. június 9., vasárnap

KLIKkesedés a barátság jegyében

Beszélgetés a Kassák Lajos Ifjúsági Klub szervezőivel

2013 év elején „reinkarnálódott” a 20 évvel ezelőtti érsekújvári KLIK, azaz a Kassák Lajos Ifjúsági Klub. Hagyományokhoz híven a helyi Csemadok pincéjében szervezi rendezvényeit. Sokan felfigyeltek a megmozdulásra és csak találgatják, ki vagy kik állnak a kezdeményezés mögött. A kilétüket kérésre mi sem fedjük fel, egyenlőre maradjon titok a titok, viszont a múltról, az újjászerveződésről és a jövőbeli célokról többet is megtudtunk.

2013. május 31., péntek

A kihívásokkal teli rock világa

Beszélgetés Schrott Péterrel, a Tűzmadár énekesével


A The Voice című zenei tehetségkutató műsorban vált ország-világ előtt ismerté, hiszen a legjobb 12 között végzett, így Magyarország legjobb rock hangja lett. Gyerekkora óta élete a zene. Bevallása szerint az énekléshez a motivációt édesanyja adta, aki nem igazán hitt fia énekesi pályájában. Schrott Péter májusban Felvidéken adott koncertet a 14 éve működő Tűzmadár zenekarral. Ennek  kapcsán beszélgettem vele a rock zenéről, a karrierjéről és a céljairól.

2013. március 22., péntek

Örökmozgó az örökös ellenszélben


Beszélgetés Schuster Lóránttal, a P.Mobil zenekar vezetőjével


A szókimondó, a nyughatatlan örökmozgó P.Mobil március 16-án ünnepi koncertet adott Perbetén, amelyet a Tumultus Polgári Társulás szervezett. A koncert fantasztikus volt, régi és új számoknak egyaránt lelkesedett a közönség. A koncertre való ráhangolódást a zselízi Nautilus zenekar adta, az utózöngéről pedig a zoborlaji M-Rock gondoskodott. Jó volt együtt szórakozni és egyútal ünnepelni. Ez alkalomból Schuster Lóránttal a P.Mobil zenekar vezetőjével beszélgettem a múltról, a zenekarról, a tevékenységükről és az ünnepről.

2013. január 4., péntek

Harmónia-díj – a zenei elismerés

A 2011-es Harmónia életműdíjat Stirber Lajos kapta.
Interjú Dobosi Róbert szervezővel


Idén is kiosztják a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjakat. A hiánypótló kezdeményezést Lábszky Olivér álmodta meg, és Dobosi Róbert Csemadok naszvadi alapszervezetének elnökénél nyitott fülekre talált. A kezdeményezéshez csatlakozott a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE), a Csemadok Művelődési Intézete és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága. A Harmónia-díj lényege, hogy a szlovákiai magyar egyetemes zenei világát feltárja és elismerje. Idén február 23-án Dunaszerdahelyen adják át a Harmónia-díjakat. Az ez évi változásokról és a gáláról beszélgettem Dobosi Róbert szervezővel. 

2012. december 30., vasárnap

„Az életet örökös ünnepként kellene megélni!”


Beszélgetés Varnus Xavér orgonavirtuózzal


Budapesten az Andrássy úti Művész kávézóban találkozunk. Egy közvetlen, kedves ember ül le mellém, hogy elbeszélgessünk egy kicsit a zenéről, az életéről és az ünnepek közeledtéről. Nem bírom „kordában tartani” és gyakran elkalandozik, de így lett igazán íze a beszélgetésünknek. Sok mindent megtudtam róla, a gondolkodásáról és az életfelfogásáról. Számos igazságot mondott, amin érdemes elgondolkodni! Varnus Xavér orgonavirtuóz egy kicsi másként – vallomásokkal. 

2012. december 10., hétfő

Havasi – a leírhatatlan zenei csoda


Megpróbálom leírni a leírhatatlant, hiszen a zenét szavakba önteni nem egyszerű feladat. December 9-én egy mindent elsöprő, extázisba repítő zenei élményben lehetett annak része, aki részt vett Havasi Balázs koncertén a Budapest Sportarénában.

2012. december 6., csütörtök

Bach – a komolytalanul klasszikus



Beszélgetés Varnus Xavér orgonavirtuózzal

Az adventi időben újból felfedezhetjük Johan Sebastian Bachot Varnus Xavér előadásában. December 10-én Pozsonyban, majd 17-én Komáromban élhetjük át az örömzenét két órában. A koncert részleteiről beszélgettem a világhírű orgonavirtuózzal, Varnus Xavérral

2012. augusztus 11., szombat

Ízek, étkek, élvezetek



Kamocsán 11. alkalommal rendezték meg Szlovákia legnagyobb Nemzetközi Gasztrofesztiválját, amelyre még Törökországból és Ciprusról is voltak csapatok. Volt minden, mi szem szájnak ingere! Közel 300 főzőcsapat versenyzett a különféle díjakért, majd este a szórakozásé lett a főszerep.

2012. július 14., szombat

Kalászon learatták a fesztiválozás babérjait!


A hétvégén tizedik alkalommal került sor a Generációk Találkozására Zoboralján. A kulturális, művészeti és zenei fesztiválnak idén Kalász adott otthont. Az igazán sokrétű programkínálatból minden generáció megtalálta a maga számára a megfelelő programot. Művészet, kultúra, zene, sport… a négy nap alatt minden volt. 

2012. június 30., szombat

A régi csibészek 50 évesek!



Július 28-án, Csallóköz metropoliszában, Dunaszerdahelyen ismét felcsendültek azok az örökzöld dallamok, amelyek a legendás Omega együtteshez köthetők. 1962. szeptember 23. – ekkor léptek fel először Omega néven. Számos albumuk jelent meg angol nyelven, így Európa szerte ismertté váltak. A Liszt Ferenc-díjas zenekar idén a határon túli magyar városokon kívül Németországba is ellátogat. 

2012. június 22., péntek

Kaszás Attila jótékonysági gála Zsigárdon



A hétvégén jótékonysági gálára került sor, amelyet Kaszás Attila halálának 5. évfordulójára szerveztek Zsigárdon, a szülőfalujában. A gálaesten olyan neves művészek léptek fel, mint Szarvas József, Szarka Gyula és Tamás, Makrai Pál, Malek Andrea, Korpás Éva, Lakatos Róbert, Keresztes Ildikó, Derzsi György, Emmer Péter, Bárdos Ágnes és lánya Judit, Cajlik József és sokan mások…

2012. június 12., kedd

Tűzvirág Naszvadon

Negyedik alkalommal rendezték meg a Tűzvirág – Művészetek hetét Naszvadon 2012. 06.01.-10-e között. A Tűzvirág Nemzetközi Képzőművészeti Szabadiskolába több európai országból közel száz művész érkezett Naszvadra.

2012. május 28., hétfő

Rockmúzeum a rock rögös útján

Katona László és a Schuster Lóránt a megnyitón

Május 28-a nem egy átlagos nap volt és nem csak a szórakozásról szólt Nyitragerencséren. Több volt ez annál! A P.Mobil és a rock történelem számára egy újabb állomás volt ez a nap. Míg este a szórakozásé volt a főszerep, délután megnyílt a Kárpát-medence első Rockmúzeuma.