A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oktatás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: oktatás. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. április 15., kedd
2014. március 11., kedd
Egy óvoda, ahol fontosak a gyökerek

Vidám sárga falak, családias hangulat, játékos megoldások jellemzik az érsekújvári Pavel Blaho utcai Óvodát. A hét osztályos intézményben négy magyar és három szlovák nyelvű osztály található. Összesen 162 gyermek látogatja az óvodát. Egy igazi gyerekbirodalomba csöppenhetünk, ahol jó gyereknek lenni.
Szabó Eleonóra igazgatónővel az óvodai beiratkozások másnapján találkoztam. Az igazgatónő örömmel mutatta be intézményüket. Beszélgetésünket az óvodai beiratkozásokkal kezdtük.
2013. november 25., hétfő
2013. november 18., hétfő
Akinek fontos a hiteles, tiszta forrás és tudás

A Nyitracsehi Jurta Látványtárban elgondolkodtató előadást hallhatott a közönség Farkas Lőrinc Imre vallásbölcsész, egyetemi alapító előadásában, ahol a nemzeti műveltségünk forrásait vette górcső alá. A Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem alapítójával beszélgettem az egyetem alapításáról, céljáról és a magyar oktatás helyzetéről.
2013. október 16., szerda
Nemzeti műveltségünk forrásai

„Nem a tudás, hanem a viszonyulás a legfontosabb az élethez, Istenhez és a hazához” – mondta ki a nagy igazságot Farkas Lőrinc Imre Nyitracsehin, ahol nyárutó beszélgetést rendeztek a Jurta Látványtárban „Nemzeti műveltségünk forrásai” címen. A rendezvény vendége a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem alapítója és megbízott rektora volt.
2013. szeptember 15., vasárnap
„Iskola a gyerekekért van”

Az utóbbi időben számos magyar iskola a létfenntartásért küzd, és nem egy intézményt a bezárás fenyeget. Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola kitűnő példa arra, hogy a mai idők dacára egy magyar oktatási intézmény működhet sikeresen. Erről beszélgettem Novák Mónika igazgatónővel.
2013. április 28., vasárnap
Nemzetközi projekt a szecesszió nyomában
„New spirit, same space – The Art Nouveau” – azaz „Új szellemiség, ugyanaz a tér – A szecesszió” című projekt múlt héten a végéhez ért. Három ország: Hollandia, Olaszország és Szlovákia kapcsolódott be az Európai Unió által finanszírozott Comenius Partneriskola program keretén belül megvalósult projektbe.
2013. április 21., vasárnap
Szükséges a felnőttképzés kiépítése

Interjú Losonci Lászlóval, a felnőttképzési konferencia szervezőjével
A felnőttképzés gyakorlata nálunk még gyerekcipőben jár, de ugyanez Magyarországon évtizedek óta jól működik. Múlt évben Nyíregyházán elindult egy nemzetközi konferencia-sorozat, amelyre Szlovákiából, Ukrajnából és Romániából érkezett a hallgatóság. Tőlünk az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola és az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia képviseli Szlovákiát, de további érdeklődőket is szívesen várnak. A konferencia-sorozat fontosságáról és a felnőttképzés lényegéről kérdeztem Losonci László szervezőt.
2013. február 20., szerda
Egy gimnázium, amely az életre is felkészít
Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium fennállása óta 170 év telt el. Ősszel az intézmény Pro Urbe díjban részesült. Nem kis teljesítmény ennyi éven át fennmaradni és minőséget nyújtani. Erről beszélgettem Peternai Zsuzsanna igazgatónővel, aki felidézte a múltat, vázolta a jelen helyzetet és céljaikat sem hagyta ki.
2013. február 13., szerda
Iskoláink – jövőnk Zoboralján
![]() |
A Nagycétényi alapiskola tanulói |
E fenti címmel látott napvilágot egy könyv, amely összefoglalja a zoboralji magyar iskolákat. A közel 400 oldalas kiadvány tájékoztató és egyben útmutató minden zoboralji magyar szülőnek, családnak. A könyv a jelenleg működő iskolák mellett egyben emléket állít azon oktatási intézményeknek, amelyek már megszűntek.
2012. december 20., csütörtök
Isten, család, haza, egység
Beszélgetés Eperjes Károly színművésszel
Advent időszakában Eperjes Károly színművész tartott előadást Pozsonyban az Esterházy Jánost Társulás és a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete szervezésében. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésztől, aki a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Széchenyi István igaz életébe nyerhettünk bepillantást. A 2002-ben megjelent Hídember című életrajzi filmdrámát két és fél éves kutatás és felkészülés előzte meg. Ebből a tudásból kaphattunk ízelítőt. Az előadást követően a Széchenyi mellett beszélt a hitről, a családról, a karácsonyról.
2012. november 15., csütörtök
Határtalanul Budapesten
![]() |
A Szent Korona előtt |
„Két hónap alatt több barátot szerezhetsz, ha őszintén érdeklődsz mások iránt” – így hangzik az idei Határtalanul 2012 program címe, amelyen részt vettek az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola tanulói. Október elején Budapestről, pontosabban Csepelről érkeztek Alsóbodokra diákok, hogy megismerkedjenek a Felvidékkel és az itteni diákokkal. Most a felvidéki diákokon volt a sor, hogy a látogatást viszonozzák.
2012. július 26., csütörtök
„Korai fejlesztéssel több sikert tudunk elérni”
Beszélgetés Nagy Anita igazgatónővel
A Regionális Edukációs és Szociális Centrum 14 éve működik Érsekújvárban. Az intézmény 2010-ben költözött mostani, korszerű épületébe, ahol a Speciális Magániskola és Szociális Szolgáltatások Otthona egy helyen található. Mentálisan és halmozottan sérült gyerekeknek, felnőtteknek tartanak foglalkozásokat. Mennyire más az ilyen gyermekek élete, miként fogadja el őket a társadalom, milyen problémákkal kell szembesülniük? Ezekre a kérdésekre adott választ Nagy Anita, az intézmény igazgatónője.
2012. június 25., hétfő
Motiválás anyanyelven
Beszélgetés Cservenka Krisztina igazgatónővel
A hidaskürti Magán Szakközépiskola 1990. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit, és az akkori Csehszlovákia első magániskolája volt. Cservenka János, alapító célja egy kellemes légkörű, igényes iskola létrehozása volt. A következő évben igény mutatkozott egy magániskola-hálózat kiépítésére, így alakult meg a gútai, a nyékvárkonyi, a nagymegyeri, a bátorkeszi, a szőgyéni és pár évvel ezelőtt a nagykaposi iskola.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)