Oldalak

2013. június 16., vasárnap

Tüzes hét a művészet és a zene jegyében

Mihály ékszerdobozaira készül a tűzzománc berakás

Június első hetében immár ötödik alkalommal szervezték meg a Tűzvirág fesztivált Naszvadon. A nemzetközi képzőművészeti és zenei fesztivál igen rangos helyet vívott ki az alkotók körében, hiszen Európa hét országából érkeznek művészek erre a magyar településére, hogy tíz napon keresztül együtt alkossanak.

A művészi kibontakozáshoz a szervezők mindent biztosítottak, még a pár napos rossz idő sem szegte kedvét senkinek. A tűzzománckészítőket, fa- és kőfaragókat, festőket munka közben tekinthette meg a közönség. Ez a fajta nyitottság sokakat vonz, hogy közelről is szemlélhessék egy-egy mű megszületését.

Alkotás közben

Az első napon számos kiállítást megnyitottak, ezeket a rendezvény ideje alatt bárki megtekinthette: Tóth Szvetlána zománcművei, Kalmár Pál festményei, Sidó Balázs bőrdíszművei, Hollósy Katalin zománcművei és Végh Éva művei voltak láthatók.

Németh Gyula, a Tűzvirág szakmai vezetője elégedett volt az idei Tűzvirág rendezvénnyel. Elmondása szerint ugyanolyan minőséget jelentett, mint az elmúlt években.

Rácz Ernő megfújta a kürtjét 




„A rendezvényen annyira jó a hangulat, hogy újból el kellett jönni” – mondta Zsolnay Mihály fafaragó, aki másodszor vett részt a Tűzvirágon. Rácz Ernő a fafaragás mellett szürkemarha szarvból kürtöt is készített, amelyet meg is szólaltatott. A művész egy kis történetet is mesélt el: „Az egyik látogató megkérdezte tőlem, hogy ezekért a faragott művekért, amiket itt készítünk és itt is hagyunk, mennyit fizetnek nekünk. A válaszom az volt, hogy ezért nekünk nem fizetnek, viszont a tíznapos ittlétünk és maga a családias légkör az, amit cserébe kapunk és mindezt megbecsüljük. »Akkor itt felbecsülhetetlen értékek maradnak« reagálta az illető”.

Otília a rézdrótot hajlította a rekeszekhez


Nagy Otília festőművész a tűzzománcot újra tanulja, először vett részt a fesztiválon. „Az alkotóműhelyben az ember akarva-akaratlanul is új dolgokra lesz figyelmes és tanul. Számomra pont ez a lényege az egésznek, ezért jöttem Kecskemétről” – mesélte Otília és közben a rézdrótot hajlította, ami a rekeszekhez szolgál. Borka Dávid az egyetlen férfi tűzzománcos kitűnt a zománcművészek közül. Az érsekújvári fiatalember a középiskolai tanulmányai idején zománctechnikát tanult, és most pár év elteltével újból szeretne ezzel foglalkozni.


Magyar termékből nem volt hiány

„Múlt évben több tűzománc készítővel is megismerkedtem itt, azóta pár emberrel együtt dolgozom. Az elkészített ékszertartó-fadoboz tetejét tűzzománccal díszítjük, ettől igazán egyedi iparművészeti termék lesz” – magyarázta Zsolnay Mihály, fafaragó.


A művészet mellett a szórakozásra is nagy gondot fordítottak a szervezők. Mindkét hétvégén magyar termékből kézműves kirakodóvásár, bor- és pálinkaudvar tette színesebbé a fesztivált. Az első szombaton a népzenéé volt a főszerep. Továbbá felléptek az Edda művek, Sonia & The Soulbrakers, Last Blues Band, Expired Passport, Desperado, Queenless, The Beatles Revival Band, az X-Faktorból Oláh Gergő, Pál Dénes, a The Voice győztese. A második hétvégén a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete tartott tehetségkutató versenyt. A mulatós zene kedvelői a Muzsika TV sztárjaival nótázhattak együtt. Az utolsó napot Radics Gigivel Gerendás Péter és zenekara és a Komáromi Dixieland Band zárta.
A perui Sonia és magyarországi zenekara körül forrt a levegő

Remélhetőleg a hagyomány folytatódik és jövőre egy hétig újból a művészeté és a szórakozásé lesz a főszerep Naszvadon.



Ando Krisztina
Képek: a szerző (4), Németh Gábor (1)
(Megjelent: Szabad Újság 2013 júniusában)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése