Oldalak

2012. június 22., péntek

Kaszás Attila jótékonysági gála Zsigárdon



A hétvégén jótékonysági gálára került sor, amelyet Kaszás Attila halálának 5. évfordulójára szerveztek Zsigárdon, a szülőfalujában. A gálaesten olyan neves művészek léptek fel, mint Szarvas József, Szarka Gyula és Tamás, Makrai Pál, Malek Andrea, Korpás Éva, Lakatos Róbert, Keresztes Ildikó, Derzsi György, Emmer Péter, Bárdos Ágnes és lánya Judit, Cajlik József és sokan mások…

Próza, vers, dal, ének… igazán sokszínű műsort láthatott a közönség. Hallhattunk Máté Péter dalt, Petőfi szavalatot, Örkény Egypercest, Shakespeare-t, de Kaszás Attila írta dalt, az Elfelejtett Bosszanova Malek Andrea előadásában és Pápai Erika a Padlás c. musicallel emlékezett a fiatalon elhunyt színészre.
„Eltelt azóta öt év, és felnőtt egy kisember” – így konferálta fel Szarvas József az elhunyt színész kisfiát, Kaszás Jancsikát, aki egy kedves történtet szavalt el. Az est másik legérzékenyebb része az volt, amikor a Rock Színházas barátok a Bábjátékos c. musicalből adtak elő részleteket, majd a végén kivetítették Kaszás Attila 1985-ös alakítását.
Kaszás Jancsika mesét mond,
a háttérben Szarvas József színművész.
Az est bevételét – a gálára való belépés adomány alapján működött – a Kaszás Attila Közhasznú Alapítványnak ajánlották fel, amely a színművész szellemiségének fenntartására, kulturális hagyatékának kezelésére, ápolására, gyermekeinek segítésére, az anyagi nehézségekkel küzdő, tehetséges, fiatalok hozzájárulására és a szlovákiai magyar nemzetiségű tehetséges színiakadémisták magyarországi továbbképzésének támogatására jött létre. Ahogy Gál Tamás műsorvezető megfogalmazta: „Ezzel Kaszás Attilának egy álma valósult meg, amely fészket ad azoknak tehetséges magyar színészeknek, akik a kultúrát ápolják.”

***

A műsor után Keresztes Ildikót és Malek Andreát kérdeztük meg, miként emlékszik vissza a színművészre, volt-e közös szereplésük. 
„Ismertem Attilát és nagyon örülök, hogy el tudtam jönni a gálára, mert már több éve hívnak. Mindig későn szóltak és már foglalt volt a hétvégém. 
Még nagyon kezdő musical színésznő koromban játszottam együtt az Attilával. Ő játszotta a férjemet a Sakk c. musicalben. Akkor nem nagyon kedveltem őt. Énekesnőként kerültem be a színészi szakmába, és azt éreztem, hogy nagyon sok színész nem kedvel emiatt. Úgy gondolták az énekesnő menjen vissza énekelni. Sok év eltelt és ami megmaradt bennem, az a 56 csepp vér c. rockopera, ahol együtt játszottunk. Nagyon hosszú próbafolyamat volt, és sokat beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy annak idején nem nagyon kedveltem őt, mert gorombán bánt velem. Ekkor már mindketten más emberek voltunk, másként láttuk a dolgokat, sokkal több tapasztalattal rendelkeztünk és nagyon megszerettem őt”  mesélte az énekesnő, majd tovább folytatta  Nagyon értékeltem a művészetét. Nyilván, ha az ember nem is beszél erről, de a határon túliság is egy közös nevező, amit az ember érez. Mindig is örültem olyan emberek sikerének, akik határon túliak, mert pontosan tudom mivel kellett megküzdeniük” – zárta gondolatait Keresztes Ildikó. 
Malek Andrea a színpadon.
„Főiskolás koromban a Vígszínházban voltam gyakorlaton. Ez azt jelenti, hogy 18 éves koromban olyan ismert színészek között mozoghattam, mint Kaszás Attila, Hegedűs D. Géza... Az ügynök halálában kaptunk egy-egy kisszerepet az osztálytársnőmmel. A jelenet végén Attila fel kellett, hogy kapjon és kivigyen a színpadról. Mint késői tini olyan hatással volt ez rám, hogy ájulás közeli állapotban kerültem. A közös szereplés folytatódott a Csókos asszonyban, és a Rock Színházban nagyon sok főszerepet játszott, és nekem is volt alkalmam vele együtt játszani.
Mindenki szerette őt. Egészen furcsa dolog ez, mert manapság a szerény emberek nem nagyon tűnek ki. Ő mégis olyan mélyen hatott mindenkire. Azt hittem, hogy csak rám és a kollégákra, de sokkal több emberre. Annyira nagy szükség van, hogy így gondolkodjunk, hogy összejöjjünk és az emlékezésen keresztül együtt legyünk. Mindegy, hogy ki honnan jött, az összetartozásunkat valamilyen módon ünnepeljük és tartsuk fenn” – emlékezett vissza Malek Andrea művésznő. 

Egy ember, aki egy kis faluból indult, hogy megvalósítsa álmát. A Jászai Mari-díjas színész a nemzet színházában játszott, alkotott. Lelke és emléke örökké élni fog!


Kaszás Attila a Padlás musical előadásában. 


Ákos: Lepkegyűjtő. Kaszás Attila emlékére íródott dal.

A.K.
(Megjelent: Szabad Újság 2012 júniusában rövidebb változatban)
Fotók: saját (2), net (1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése