Három különleges hang, három egyéniség. Ami mégis összeköti őket, az nem más, mint a rock zene szeretete és az István a király rockopera. Március 24-én Érsekújvárban a zenetörténelemben először lépett együtt színpadra Vadkerti Imre, Varga Miklós és Vikidál Gyula.
2012. március 29., csütörtök
2012. március 26., hétfő
„Azt tehetem, amit a legjobban szeretek”
Március 24-én Érsekújvárban egy felejthetetlen estnek lehettek részesei azok, akik részt vettek a Rockoperák sztárjai című zenés esten. A cím nem véletlen, hiszen Vadkerti Imre, Varga Miklós és Vikidál Gyula voltak az est főszereplői. Rockoperák, musicalek, saját dalok hangzottak el, és a közönség álló tapssal jutalmazta mindezeket. Ez alkalommal készült interjú Varga Miklóssal az egykori István a király főszereplőjével és az örökzöld Európa dal előadójával.
Hétfői idézet
„Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak” – Wass Albert.
2012. március 20., kedd
„Párizs megtanított, hogy a saját lábamra álljak”

Beszélgetés Pogány Péter atomkutatóval
Már az alapiskolában nagy érdeklődést tanúsított a kémia iránt. Habár akkoriban még a nagy szenvedélye a történelem volt. Azóta jó pár év eltel, és a bajcsi születésű Pogány Péter – aki mindössze 25 éves – igazi szakmai sikereket tudhat maga mögött a vegyészet terén. Skócia és Franciaország után most Németországban bizonyíthatja tudását. Érdekes munkájáról és párizsi élményeiről beszélgettem vele.
(Mai születésnapja alkalmával közlöm a két évvel ezelőtt készített interjút – büszke vagyok volt osztálytársamra! :) )
(Mai születésnapja alkalmával közlöm a két évvel ezelőtt készített interjút – büszke vagyok volt osztálytársamra! :) )
2012. március 19., hétfő
2012. március 15., csütörtök
…Aki Riadót kiáltott!
![]() |
Az emlékházban látható portréja. |
Egy kis zene #04
Emlékezzünk méltó módon az 1848-as szabadságharcról! Ne szégyelljük kitűzni a kokárdát!
2012. március 12., hétfő
2012. március 11., vasárnap
Barokk trillák Varnus Xavertól
Az orgonaművészet egyik legnagyobb élő mestere Varnus Xaver a komáromi református templomba adott egy fergeteges és egyben felejthetetlen koncertet március 5-én. Az orgonajátékon túl pár személyes élményt is megosztott a hallgatósággal. A felvidéki gyökerű művész – akinek felmenői Rimaszombat mellett éltek – koncertkörútja nem indult zökkenőmentesen. A koncertek eredetileg városonként a katolikus templomokban, illetve a pozsonyi dómban kerültek volna megrendezésre.
2012. március 9., péntek
Sikerek és tervek között
Először Koppány szerepében ismerhette meg a szélesebb közönség. Manapság a színpadon Árpádként láthatjuk. Előadóként a magyarság sorsáról és a magyar értékekről énekel. A gútai Vadkerti Imrével beszélgettem munkájáról, énekesi pályafutásáról és politikai megnyilvánulásáról.
2012. március 7., szerda
Az álmok arra vannak, hogy megvalósítsuk őket!
Kovács Tamás a tettek mezejére lépett és megvalósította egy régi álmát, ugyanis három hónap alatt 6 700 km-t kerékpározott Európában. Úti célja Róma volt, de ahogy ő is hangoztatta úti cél maga az út volt. Elindulásakor egyedül vágott neki a nagyvilágnak, majd útja második felében két erdélyi fiatallal – Keresszegi Petrás Előddel és Benedek Lehel Csabáva – közösen pedáloztak. Augusztus 14-én – a tervezett érkezés napján, amely egybeesik Majer István születésnapjával – a család, barátok és ismerősök kíséretében tehette meg az utolsó kilométereket szülőfalujába, Kürtre, ahol ünnepélyes fogadtatásban volt része. Élményeiről, szép és nehezebb pillanatokról beszélgettem vele.
2012. március 5., hétfő
Hétfői idézet
2012. március 4., vasárnap
Egy kis kreativitás #01
Nagyon egyszerű, ötletes és mutatós ékszertartót készítettem, amelynek az ötletére az urban-eve oldalon találtam rá. Egy kicsit továbbgondoltam és decoupage technikával személyre szabtam az ötletet.
2012. március 2., péntek
Bach esete a szlovák demokráciával
Március elején Szlovákiában koncertezik Varnus Xavér. Eredetileg a pozsonyi Szent Márton dómban, a komáromi Szent András templomban és az Ipolysági katolikus templomban adott volna koncertet. Az egyházmegye február 21-én elutasította a koncertek megtartását. Tibor Hajdú sajtószóvivő nyilatkozata szerint először fűtési gondokra hivatkozott mindhárom helyszínnel kapcsolatban, majd a pozsonyi dómnál elektromos vezetékek problémája miatt nem lehet a koncertet megtartani. Mi állhat az ügy mögött: szlovák nacionalizmus, politika, vagy szakmai féltékenység?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)