Oldalak

2012. március 20., kedd

„Párizs megtanított, hogy a saját lábamra álljak”


Beszélgetés Pogány Péter atomkutatóval

Már az alapiskolában nagy érdeklődést tanúsított a kémia iránt. Habár akkoriban még a nagy szenvedélye a történelem volt. Azóta jó pár év eltel, és a bajcsi születésű Pogány Péter – aki mindössze 25 éves – igazi szakmai sikereket tudhat maga mögött a vegyészet terén. Skócia és Franciaország után most Németországban bizonyíthatja tudását. Érdekes munkájáról és párizsi élményeiről beszélgettem vele.
(Mai születésnapja alkalmával közlöm a két évvel  ezelőtt készített interjút 
– büszke vagyok volt osztálytársamra! :) )


Hol kezdted iskoláidat?
– Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola után a komáromi Selye János Gimnázium követte. Nagyapa inspirációja alapján választottam a komáromi gimnáziumot, ahol igazán jó társaságban tölthettem azokat az éveket. Kémiából és történelemből versenyeztem. Mindkét terültet nagyon érdekelt. 

Mi alapján döntötted el, hogy a kémiát folytatod?
– A gimnáziumban a kémia kísérletek nyertek meg maguknak. Gyakran készítettem demonstrációs kísérleteket. Ami komoly fejtörést okozott számomra az volt, hogy műszaki vagy tudományos beállítottságú egyetemre jelentkezzem. Meggyőztek arról, hogy a műszaki egyetemmel nagyobb elhelyezkedési lehetőségem lesz. Bevallom az első két évben akadtak problémák a gépészettel kapcsolatos tárgyakkal, mert azok nem érdekeltek, de ez az akadály nem állhatott az utamba és a többi évem már sokkal kellemesebben telt. 

Budapestet követően miként jött a párizsi lehetőség? 
– Az egyetemen lévő hallgatói önkormányzat által lettem figyelmes a külföldi felhívásokra. Budapesten is lett volna lehetőség elhelyezkedni, ez volt a biztos pont számomra, ha más nem jönne össze. Mindenképpen kíváncsi voltam az angol nyelvtudásomra, mielőtt Franciaországba mentem volna hosszabb időre, ugyanis még hosszabb ideig nem tartózkodtam külföldön. Ezért közvetlenül az egyetem befejezése után nyáron egy tervezett program keretén belül Skóciába Edinburgh-be utaztam. Nagyon jól éreztem ott magam. 

Skócia után Párizsba költöztél. Bizonyára más élet várt ott.
– Miután Franciaországba utaztam, rá kellett jönnöm arra, hogy a rövidebb programok, mint az Erasmus, szakmai gyakorlatok stb. olyan előnyei vannak, hogy az adott országok igyekeznek a lehető legjobb képet mutatni a külföldi diákoknak. Franciaországban azonnal nehézségekbe ütköztem, mert semmi se volt elintézve és kevés segítséget kaptam ez ügyben. Az adminisztrációs problémákon kívül, elég nehéz volt lakást találnom. Olyan dolgokhoz voltam kénytelen hozzászokni, ami számunkra itt Szlovákiában nem természetes. Úgy láttam, hogy az országban élő külföldiek hátrányban részesülnek. Hiába beszéltem kiválóan az angolt, a hivatalokban ezzel nem sokra mentem. Így minél hamarabb igyekeztem elsajátítani a francia nyelvet is. Az itt töltött egy év alatt két helyen dolgoztam egyszerre. Az egyik az egyetem, ahol a doktorandusz képzésben vettem részt, a másik a kutatóintézet, ahol dolgoztam. E kettő között ingáztam egy évig. Szerencsére nem voltam egyedül Párizsban, mert élnek ott barátaim, akik sokat segítettek nekem. 

Ezek szerint Párizst nem igazán szeretted meg. 
– Párizsnak meg van a maga varásza, ez kétségtelen. Vannak dolgok, amelyekben a franciák az első helyen állnak és ezekre a dolgokra nagyon büszkék. Szakmai problémám egyáltalán nem volt. Az emberi hozzáállásuk és viselkedésük nagyon eltérő a mienkéhez és ez okozott számomra olykor problémát. Párizs megtanított, hogy a saját lábamra álljak és ez pozitív számomra. 

Beavatnál minket abba, hogy mit kutattál Párizsban?
– Molekulamodellezéssel foglalkoztam az atomenergiai kutatóintézetben. Munkám során reakciókat és kémiai vegyületeket vizsgáltam számítógépen, pusztán elméleti úton. Hogy mire jó ez? Például olykor nagyon nagy számú molekulát kell előállítani ahhoz a kísérleti kémikusoknak, hogy valamilyen konkrét hatásért felelős molekulát megtaláljanak (pl. egy betegség elleni gyógyszermolekulát). A modellezés segítéségével még nem tudom megjósolni, hogy pontosan melyik lesz a kívánt molekula, de ki tudok zárni rengeteg olyat, amelyik biztosan rossz. Molekulák stabilitását tudom vizsgálni vagy a viselkedését különféle közegekben. Így a modellezés egyre inkább elterjed a kémia minden területén, mivel a számítógépes modellezés, rendszerint sokkal olcsóbb, mint a vegyületek előállítása.

Decembertől máshol folytatod kutatásaidat. Kérlek, mesélj az új lehetőségről.
– Németországban Karlsruhe-i Technikai Intézetben folytatom a munkámat, amely egy hasonló atomenergiai kutatóintézet. Itt a radioaktív anyagok szilárd hordozóit fogom vizsgálni és az egyetemet is folytatni tudom. 

Tervezed a jövőben, hogy itthoni közegben dolgozzál?
– Mindenképpen haza szeretnék majd itthoni munkát szeretnék majd a jövőben, de a következő két-három évre már szerződésem van a németországi munkahelyemmel, aminek nagyon örülök.

A.K.
(Megjelent: Szabad Újság 2010 decemberében)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése