Művészet, elegancia, stílus…

Gyűrötten szállunk ki az autóbuszból. Reggel hét óra. Mindenkit megviselt az utazás, hisz húsz órát zötykölődtünk. Meg kell hagyni, igen modern körülmények között történt mindez, de ez akkor sem változtat a tényen, hogy fáradtak vagyunk. Csakhamar elfeledkezünk minderről, hisz célba értünk! Végre Párizsban vagyunk, amely IV. Henrik szerint megér egy misét! Na ebben nem sokat kételkedem…

Rögtön nyakunkba vesszük a várost és az első nevezetesség, amit megtekintünk a Pantheon. Ami korábban templomként működött, ma hírességek temetőjeként funkcionál. Itt nyugszanak Franciaország legnagyobb alakjai, köztük Voltaire, Rousseau, Victor Hugo, Dumas… 

A Luxemburg park felüdülést kínál a városiaknak.

Idegenvezetőnk kíséretében elsétálunk a Luxemburg kertbe, amely Párizs legnagyobb körbekerített parkja. Szobrok, virágágyások, pálmák és szökőkutak mellett pihenheti ki fáradalmait bárki munka után. Miután körbenéztünk, utunkat folytatva a Sulpice templom felé vesszük az irányt, amelyet kívülről épp felújítanak. Pár éve felkapott hely lett a turisták körében. Dan Brown híres regénye a Da Vinci kód egyik fontos jelenetének ad helyszínt, ahol a zárókő keresése folyik. Az úgynevezett Rózsa vonal szeli át a templomot keresztben, amely az északi és a déli pólust köti össze. Ez a kezdő meridián vonal (vagyis a nulladik hosszúsági kör), amely végig halad Párizs utcáin is. A templom utolsó mellékoltáránál megcsodálhatjuk Jézus halotti leplének másolatát is.

A gótika első katedrálisa

Notre Dame a gótika remekműve. Ezzel egy kicsit elfogult vagyok, ugyanis számomra ez az építészeti stílus, amely mindent túlszárnyal. Még a cicomás barokkot is. Még mielőtt elragadnának az érzések, több sötét bőrű fiatal jön oda hozzánk és nagy lelkesen kínálják portékáikat. Eiffel-torony kulcstartó dömpinget lehet tapasztalni. Nem sokat teketóriázok, és veszek párat emlékbe. Itt állok a katedrálissal szemben, tényleg úgy tűnik, mintha levágták volna mindkét torony sisakját. Ez egy kicsit zavar engem, de az építész ötletét nem merem kifogásolni. Templom előtt található a nulladik kilométerkő. A babona úgy tartja, aki rááll, az visszatér e csodás városba. Naná, hogy ráálltam!

Az ellentétek vonzzák egymást...

Párizs a stílusokról, irányzatokról, művészetekről híres. Ezt mutatja a Pompidou Központ is. A régi klasszicista stílusú épületek között igazi „kakukktojás”. Egyesek a modern építészet csúcsának tekintik. Olyan, mintha „ki lenne fordítva”. Mozgólépcső, színes csövek jellemzik külsejét. A Modern Művészetek Múzeuma, könyvtár és konferencia termek találhatók a belsejébe. Ezt csak kívülről szemléljük meg, majd egy rövid sétával elérkezünk a Forum des Halles-hoz. Egykor hatalmas piac állt itt, majd 1971-ben lerombolták. A helyére egy modern üzletközpontot építettek, amelynek legnagyobb része a földfelszín alatt található. Vásárlás után igazán jól esik némi pihenés a parkban, amely a komplexum mellett alakítottak ki. Majdnem bekerget minket az eső, de aztán meggondolja magát és odébb áll. Miután az időjárás kedvez és egy kicsit kipihentük magunkat, továbbindulunk és rábukkanunk a közelben lévő világhírű Louvre múzeum épületére. A mai nap sűrű programjába nem fér bele a tárlat látogatása. „Erre még lesz alkalmunk”– biztat idegenvezetőnk. Így a közeli Tüllériák kertjében fogyasztok el egy igazi croissant-ot feketével társítva. Ahogy ott ücsörgök és gyönyörködöm a természetben, eszembe jut, hogy annak idején lehet Ady is itt kapott ihletet. Már értem, hogy miért vonzotta a művészeket Párizs… teljesen magával ragad minden apró részlete.

A parfümkészítés igazi művészet.

Ábrándozásom után, ami a kávézó teraszán történt, sétálok egyet a fák között, majd csoportosan útra kelünk, hogy meglássuk a győzelmi oszlop tetején Napóleon szobrát a Vendôme téren. Egy vérbeli francia büszke az egykori császárra, aki zseniális hadvezérként beírta magát a világtörténelembe. Ugyanitt található a híres Ritz szálloda is, amelyben Coco Chanelnek volt lakosztálya. Rajta kívül még számos híresség töltött el hosszabb-rövidebb időt.

Vétek volna eljönni Franciaországból úgy, hogy nem ismeri meg az ember a parfüm készítés módját. A Fragonard parfüm múzeumban bevezetnek az illatszerek készítésének titkába. Aki olvasta Patrick Süskid: Parfüm – Egy gyilkos története című regényét, amelyet filmvászonra Tom Tykwer vitt, az teljesen tisztában van ezzel a régi mesterséggel. Nem csak szemünket izmosítjuk, hanem szaglószervünket is próbára tesszük. A látogatás végén vásárlási lehetőség van, amellyel szinte minden nőtársam él. Ha már egyszer francia földön tartózkodunk, mindenképp szükségét érezzük egy ilyen nemes termék begyűjtésére, majd elégedetten távozunk.

Élményekben sűrű nap

Párizs külvárosához tartozó Vesailles kastélyát semmiképp sem szabad kihagyni. Csoportunkkal a harmadik napon mi is meglátogatjuk a Napkirály, XIV. Lajos élete főművét és rezidenciáját. Lélegzetelállító látvány fogad bennünket. Csupa pompa, arany és csillogás. Míg várunk a belépőjegyekre, addig sorra megörökítettjük magunkat a főbejáratnál. A palota belseje senkinek se okoz csalódást. A királyi lakosztályok a központi rész első emeletén vannak.

A világhírű Tükörterem pompája.

Az idegenvezetőnk készségesen beavat minket a királyi élet rejtelmeibe is. Megtudjuk, hogy az akkori udvari protokoll szerint az uralkodót minden este, pontban éjfélkor az arisztokrácia egy-egy emberének kötelezően látnia kellett, hogy a király aludni tért a lakosztályában. Miután ez a formalitás megtörtént, csak akkor kereshette fel hitvesét, hogy házastársi kötelezettségét teljesítse. Reggel nyolc órakor ugyanez a ceremónia arra szolgált, hogy az uralkodó a saját ágyában felébred – tehát életben van.

Az épület egyik legnagyobb és legimpozánsabb helysége a Tükörterem. A tükrök, a márvány, az aranyozás és az allegorikus festmények révén a hatás igen látványos. Ha azt hisszük, hogy ennél szebbet már nem láthatunk, akkor nagyon is tévedünk, mert az egykori királyi rezidencia parkja mesebeli. Tömeg gyűlik össze az egyes medencék körül, hogy minél jobb helyzetből láthassák, ahogy pontban tizenegy órakor az összes szökőkutat bekapcsolják. Mindezt korabeli reneszánsz zene kíséretében történik. Ahogy sétálgatunk a parkban, könnyű elképzelnem, hogy annak idején ugyanezt tette a Napkirály is udvari kíséretével együtt. Különböző formákra nyírt sövények és fák, első osztályú pázsit és színes virágágyások között fehér márványszobrok és padok teszik kellemessé a környezetet. Érdemes erre egy egész napot szánni, de nekünk csak pár óránk van gyönyörködni. Így a Kis- és a Nagy Trianoni kastélyhoz el sem jutunk. Pedig szerettem volna látni, hol is döntötték el sorsunkat annak idején 1920. június 4-én. Ezért talán egyszer visszatérek…

Kilátás az Eiffel csúcsáról.

A mai program elég sűrű, de annál ámulatba ejtőbb élmények várnak ránk. Kora délután Párizs belvárosába vesszük az útirányt. Autóbusszal bejárjuk a La Défense modern üzleti negyedet, amely francia eleganciával van ötvözve. Ezután meghódítjuk a 300 méter magas Eiffel tornyot. Az „Öreglány” csúcsáról kitekintve, amely az 1888-as világkiállításra épült, az egész város előttünk hever. Mindent aprólékosan szemügyre veszek, meg akarom őrizni minden pillanatát. Miután úgy érezzük beteltünk a leírhatatlan látvánnyal, búcsút veszünk a város őrzőjétől.

A Sacra-Coeur hófehér hagymakupolái.

A következő célállomás Sacra-Coeur (Szent Szív) katedrális, amely a 130 méter magas Montmarte hegyen található. Ez a főváros legmagasabb pontja. Első ránézésre úgy tűnik, mintha cukormáz borítaná. Szép tört fehér színezetű. Belső terét letisztult forma jellemzi – semmi cicoma, csupa egyszerűség és áhítat. A templom előtt nagy a nyüzsgés. A turistákon kívül sok fiatal helybéli ücsörög a lépcsőkön, de művészprodukciókból sincs hiány. Mellette fedezhető fel a művésznegyed. Ebben az inspiratív környezetben alkotott Van Gogh, Monet, Dali, Picasso,… Ma is alkotó művészek sokaságát lehet felfedezni. Mindezek mellett galériák is jelzik, hogy ez a rész az alkotók birodalma. Ugyanebben a negyedben van a világhírű Moulin Rouge is.

Ahogy a város több pontján, úgy itt is turistacsalogató üzletekbe botlunk, ahol könnyen vásárolhatunk jellegzetes ajándékokat szeretteinknek és magunknak egyaránt. Ezt az alkalmat ki is használjuk. Itt muszáj megjegyeznem, ami igen hízelgő volt számomra, hogy a helybéliek mindenütt „madamként” szólítanak. Ezt nem csak négy napig tudnám elviselni!

A mai napot egy esti szajnai sétahajókázással koronázzuk meg. Az esti kivilágítás pazar. A történelmi múlttal rendelkező épületek csodásabb köntösbe öltöznek és felpezsdül az éjszakai élet. Fiatalok kivonulnak a folyópartra beszélgetni, szórakozni, gitározni. Igazi fesztelen és egyben kulturált hangulat uralkodik. Egy kis kelta faluból ma már méltán kiérdemelt örökmozgó címet viselő világváros csak kora reggeli órákra lassítja tempóját.

Az alkotások útvesztőjében

Utolsó reggelt csomagolással kezdjük, mert a szálláshelyünkre már nem jövünk vissza. Eljött a múzeumok főszerepe. Még mielőtt Mona Lisához futnánk, megtekintjük a XIV. Lajos által építetett Invalidusok intézményét. Ma is működő eredeti funkcióján kívül – hadikórház és otthon ad a sérült és hajléktalanná vált katonák számára – a Hadtörténeti múzeumnak ad helyet. Ugyanez a hely nyújt örök nyugodalmat Bonaparte Napóleonnak és számos francia háborús hősnek. Sajnos a kriptájához nem jutunk el, mert zárva van.

A Milói Vénusz teljes pompában.

Ezután átsétálunk a Szajna egyik hídján (a folyón összesen 37 átjárót építettek), ahol a Nemzeti múzeum, ismertebb nevén a Louvre áll. Egy nap is kevés volna meghódítani, így csak bizonyos részeket járunk be tüzetese. Szinte kötelező megkeresni a Da Vinci Mona Lisáját és a Milói Vénuszt. Ezután szemügyre vesszük a francia és az olasz festészetet. Rábukkanunk a Három gráciára, a francia Regnault képére is. Egyiptomi és görög régészeti gyűjtemények kihagyhatatlanok. Ezeken kívül még az iszlám, a keleti, a római és az etruszk emlékeket is szemügyre vehetnék, ha bírnánk szusszal és idővel. Lehetetlen felsorolni azt a sok szépséget, amit ez az épületkomplexum magában rejt.

Jó háromórás szemlélődés után a szabadban piknikezünk. Ez Párizsban megszokott jelenség. Bárki leülhet a zöld gyepre megpihenni, akár egy finom bor és hazai sajt társaságában. Minő meglepetés, hogy még sem hagy senki maga után szemetet. Tisztaság és rend jellemzi a parkokat, utcákat, tereket egyaránt.

A kedvenc festményem a kedvenc festőmtől,
Van Goghtól.

Nekem még van egy feladatom. Mindenképp el kell jutnom az Orsay Múzeumba, amely a Louvre-val szemben, a Szajna túlsó oldalán lelhető fel. Már az épület is igen érdekes, mert ez egy régi vasúti pályaudvar volt valamikor. Az állandó kiállítást 1986-ban nyitották meg a nagyközönség előtt, amely az impresszionista műveknek ad otthont. Van Gogh, Cézanne, Monet, Manet, Renoir, Degas, Pissarro, Sisley festmények vibrálnak a falakon. Számomra megnyugtató látvány. Ugyancsak elfogultságomra tudok hivatkozni, mert ez az irányzat áll hozzám a legközelebb. Miután teljesítettem e küldetésem és valóban be tudtam járni az egész tárlatot így nyugodt lélekkel indulok a Concorde térre, ahol az autóbusz jön a csoportunkért. A világ legszebb terei között szerepel, de a nagy francia forradalom idején patakokban folyt a vér, akiket gilotinnal végeztek ki. Többek között Mária Antónián – XVI. Lajos király feleségén – is itt hajtották végre a halálos ítéletet.

Aki rááll a nulladik kilométerkőre, az a hiedelem szerint
visszatér.

Kora esti órákban, ahogy elhagyjuk a várost, újra Adyra gondolok. Egyik versében így búcsúzik a kedves francia városától:

„Én elmegyek most, hazamegyek, 

Már sziszeg, dohog a vonat, 

Még itt van Páris a szívemben 

S elránt az alkonyat.” 

Visszatérek! Bízom benne...

Loire menti kastélyok
Hasznos információk Párizsból, ha utunkat magunk szervezzük.

A.K.

Képek: a szerző