Gímes vára ma rom a Tribecs-hegység déli oldalán, 514 m tengerszint feletti magasságban, körülbelül 5 km-re északra Gímestől. A község első írásos említése 1113-ból származik, a várat csak 1226-ban említik. Az oklevél szerint II. Andás magyar király a községet a Hunt-Pázmány nemzetségből származó Ivánkának adományozta.
Fia András, aki a községet 1253-ban szerezte meg – megmentette IV. Béla életét a tatárok elleni csatában – a Dúny nevű hegyen várat állíttatott. András, a Forgách nemzetség megalapítója, a terjedelmes Gímesi birtokok tulajdonosa lett. 1295-ben a községet két település alkotta, mégpedig Alsó-és Felsőgímes, melyeket erdő választott el. Említik az itteni jobbágyok szőlőit is, ami az itteni több mint hétszáz éves szőlőművelést bizonyítja. A várat erőszakkal Trencséni Csák Máté foglalta el, és 1302-től meghatalmazottja, Detre uralta. 1312-ben a királyi seregek kiűzték őt innen, de a várat nem adták vissza a Forgáchoknak, hanem a királyi udvar megőrizte magának.
Nagy Lajos király 1356-ban a Gímesi várat és környékét lányának, Máriának adományozta. Mikor Forgách Balázs a királynő kérésére megölte az Anjouk nemzetségéből származó Károlyt, a királynő a várat a hozzá tartozó birtokokkal együtt neki ajándékozta.
A későbbi időszakban elavulttá vált és elvesztette harcászati szerepét, sorsa a közeli Nyitra várának helyzetétől függött. A törökök 1589-ben a Gímes környéki falvakat dúlták fel, majd 1663-ban is, de a várat nem vették be. Mivel a Forgách család Habsburg-párti volt, ezért az 1701-es császári felrobbantási parancs sem érintette. 1704-től II. Rákóczi Ferenc csapatai foglalták el, egészen 1708-ig. A trencséni csata után azonban Forgách Simon gróf is száműzetésbe kényszerült. Uradalmát elkobozták és Jan Vratiszláv kancellárnak adták el. 1712-ben Forgách Pál rozsnyói püspök vette meg tőle. A várat 1712-ben és 1755-ben is újjáépítették a Forgáchok és a várban barokk kápolnát alakítottak ki.
1722-ben a család barokk kastélyt építtetett, így a vár fokozatosan elvesztette a többi szerepét is. 1885-ig használták, illetve lakták a várat, de mivel nem felelt meg a kor követelményeinek és az átalakítás hatalmas összeget emésztett volna fel, így végleg a faluban álló 18. századi barokk kastélyba költöztek. Egyes adatok szerint 1848-ban végleg elhagyták. 1868-69-ben muflontelepet alapítottak, melynek állományát 1883-ban kiengedték a természetbe, és csordái mindmáig lakják a környező hegyeket. Közben a vár elhanyagolt állapotba került és pusztulásnak indult.
A vár urai építkezések és háborúskodások mellett vadasparkot és szelídgesztenyést is létrehoztak. Az, hogy az 1200-as évek közepén telepített szelídgesztenyés máig megmaradt, nem csupán botanikatörténeti érdekesség, hanem szinte csoda. A szelídgesztenye főleg szőlőtermő vidékek fája, inkább az enyhe klímát, a meleg, védett fekvést, a közepes páratartalmat és a mészben szegény talajt kedveli. Amit feltétlenül igényel az a talaj kellő káliumtartalma. Ezt a Tríbecs-hegységben – hasonlóan őshazájához, Kis-Ázsiához – mind megtalálta, s ráadásnak megkapta a gondoskodást is. Így maradhatott fenn a lejtőkön mindmáig.
A 400-500 éves fákhoz Gímesről egy patak völgyében a Remitázs nevű üdülőközpontig kell utaznunk. Innen a piros, majd jobbra a kék jelzésű turistaútvonalon továbbhaladva egy órás kényelmes séta után eljuthatunk a vár alatti Gesztenyésbe.
Összeállította: A.K.
Fotók: net
(Megjelent: Szabad Újság 2012 októberében)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése