Oldalak

2013. február 18., hétfő

Margóra #09 – Ünnepi kiadás


Eltelt egy év...


Egy éves lett a blog. Múlt évben ilyenkor egy unalmasnak tűnő szombati napon hirtelen ötlettől vezérelve kezdtem neki a blog tervezésének. A névválasztás igazán fontos pont volt. Sokat törtem a fejem azon, hogy a blog tematikájához illő nevet adhassak. Legyen benne némi kreativitás és maga a név is visszatükrözze azt, hogy ezen a blogon cikkeket lehet olvasni különböző témákban. Emellett a színválasztásnál is igyekeztem úgy kialakítani a blogot, hogy igazán magaménak érezzem.

A mai napig úgy gondolom ez egyfajta szórakozás számomra. Na nem mintha a munkám során annyit unatkoznék, de szeretem ezt a fajta elfoglaltságot. Minden képzeletemet felülmúlta, amikor szilveszterkor elértük az 5000. látogatót – és ma már több mint 6100-at mutat a számláló. Óriási köszönet Nektek! 

Ha felidézem a kezdeteket, akkor a beindulást követően az első megjelent cikk a blogon A pillanat varázsa volt. Az első hétfői idézet rövid, de frappáns és Jean Dean szavai naponta helytálló üzenettel bírnak. Első hétfői zene Ákostól - Mindig a fénybe nézz c. dalát választottam, ami minden helyzetben fel tud rázni és erőt tud adni. 

Vannak dolgok, amit a kedves olvasó nem láthat: ez pedig a statisztika. A 233 bejegyzésből A János-hegyi Erzsébet-kilátóra voltak a legtöbben kíváncsiak. Őt követi a Loire folyó mentén, amelyben franciaországi kirándulásom egy részeltét osztom meg Veletek. A harmadik helyen egy interjú áll, amit karácsony előtt készítettem Varnus Xavérral, aki őszintén kimondta gondolatait és véleményét a dolgokról. Az ősök nyomában c. riport – a negyedik helyzet – egy kedves budapesti hölgyről szól, aki Zoboralján megtalálta rokonait. Az ötödik helyen egy tudósítás áll, Magyar szentmise Nagyszombatban a négy Esterházyért címmel.

Ami az olvasótábort illeti, a legtöbben, azaz 2680-an Magyarországról nyitották meg az oldalt. Szlovákiából 2245-en voltak a blogra kíváncsiak. Ezt követően a számokban egy nagy ugrással a harmadik helyen az Egyesül Államok áll 374 olvasóval, az Oroszországi Föderációból 263-an és Németországból 101-en nyitották meg a blogot. Ami igazán érdekes, hogy vannak olvasók, keresők Dél-Kóreából, Mexikóból, Marokkóból és természetesen a környező országokból is. Kicsi a világ?! Ezt már többször érzékeltem… :)

Melyik volt számomra a legérdekesebb cikk, interjú, vagy találkozás az elmúlt egy évből? Ezt nem tudom megmondani. Amikor íródtak a cikkek, interjúk, tudósítások vagy épp a jegyzetek, akkor, abban a pillanatban ez volt számomra a legérdekesebb és a legfontosabb. Ezt szeretem az újságírásban, hogy a munka örömöt szerez! Az előbb olvasott kérdés megválaszolását inkább Rád bízom! 
Miről szeretnél olvasni, milyen témák érdekelnek? Ezeket is nyugodtan megírhatod. Az újságíró sem mindentudó. Két szemem, két fülem, két lábam és két kezem van, így lehet, hogy időnként valami elkerüli a figyelmemet – ezért tessék inspirálni! :)

Ando Krisztina
Kép: net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése