Oldalak

2012. május 6., vasárnap

„Elölről kell kezdeni, de működni fog újra!“


A Piramis újra él!

Miután 1982-ben feloszlott a legendás magyar rock együttes, majd a tagok többszöri próbálkozással is újra szerették volna éleszteni a zenekart, mindez idén végre eredménnyel járt. A hetedik sikeres koncertjüket a felvidéki kamocsai oázisban tudták le 2009. július 4-én. A dalok felszálltak és meghódították nem csak a kék eget, hanem a tinédzsereket és az öreg rockereket egyaránt. A rajongók joggal kívánhatják, hogy „fényes szerencse csillag vezesse minden úton“ a Piramist. A koncert hangulata méltán idézte elő az 1979-es Nagy bulit. Igaz két alapító tag is hiányzott a csapatból. Révész Sándor helyét Nyemcsók János „Csoki” vette át, de hangadottságára és a mozgáskultúrájára semmi panasz nem lehetett. Bátran kijelenthetem, hogy Csoki méltó utódja lett a volt énekesnek. Som Lajos helyét Vörös Gábor helyettesíti, aki szintén nagy zenész múlttal rendelkezik. 
Nem hagyhattam ki az alkalmat, hogy Závodi Jánossal, a zenekar gitárosával ne beszélgessek el az együttessel kapcsolatos dolgokról. 



30 évvel ezelőtti otthon őrzött plakátot
2009-ben dedikálták újra - nagy volt
a meglepetés. 
Az utolsó 2006-os teltházas koncertek után eltelt jó két és fél év. Mi inspirálta az újrakezdést?
Eléggé zűrös volt a 2006-os buli. Sokat próbáltunk és úgy terveztük, hogy legalább három évig együtt marad a régi Piramis. Sajnos ez nem így alakult. Révész Sándor nem volt ebben a társunk. Amikor vége volt a koncerteknek, kitaláltuk hogy én, Gallai Péter és Köves Miklós együtt maradunk. Som Lajost is reméljük, hogy rendbe jön, és várjuk ide a csapatba. 
Révésszel nem szeretnénk együtt működni, hiába ő volt a sztár a csapatban, de sajnos számunkra megbízhatatlan, ezért nem számíthatunk rá. Révész könnyen sértődött, mindig is olyan lányos volt, mi meg azok az öreg rockerek voltunk annak idején is. Mi kívánunk neki sok sikert a saját zenekarához! Nagyon sajnálom, hogy nem értettünk szót.
Úgy gondoltunk, hogy így hárman – hogy ezek a régi dalok ne vesszenek el – játszanunk kell, ugyanúgy az idősebb és a fiatal generációnak egyaránt, akik eljönnek, meghallgatják és megtapsolják. Szomorú vagyok, hogy a problémákat nem tudtuk kikerülni, de mi öregek legalább összetartunk.

Számos vidéki város, illetve az anyaországon kívül is több koncertet adtok. Milyen érzés újra turnézni?
Egyikünknek se meglepő, mert különböző formációkban azért játszunk és játszottunk. De ezzel a zenekarral, a Piramissal annak idején soha nem jutottunk el a határon túli magyarokhoz. Egyszer itt Felvidéken voltunk és Nyugat Európában is jó párszor megfordultunk. Most végre eljutottunk Vajdaságba, ide Felvidékre és pár nap múlva Erdélyben is játszunk. Úgy vettem észre, hogy mindenütt óriási lelkesedés fogad. Igaz nincs itt két meghatározó ember, de a dalok azok örökösek. Ha meghallják az emberek, ismerik még ezeket a számokat, még ha nem is koncerteztünk azon a környéken. Ezért ezt nekünk tenni kell! 

A koncert után :) 
Idén 30 éve, hogy a Nagy buli című koncert és lemez megjelent. Ez alkalomból szintén készültök egy hasonló nagy bulira vagy más terveztek?
Hál istennek ezt a nyarat „véresen” végigdolgozzuk de a legnagyobb szeretettel! Elmegyünk mindenhova, ahova meghívnak minket. Nem egy nagy bulit, inkább egy új lemezt tervezünk, ezt mindenképp szeretném. De ez még mind kialakulóban van. A turné után meglátjuk, minek van értelme.

A közönség hogy fogadta az új formációt, hogy a régi tagokat újakkal kellett helyettesíteni?
Nehéz dolog. Mert a Piramis mindig olyan zenekar volt, ahol nem cserélődtek a tagok. Erről volt híres több zenekarral ellentétben, mint a Beatles. Most egy kicsit elölről kell kezdeni, de én úgy érzem, hogy kis idő kell és működni fog újra.

A.K. 
(Megjelent: Szabad Újság, 2009. augusztus 26-án) 
Kép: net (1), saját (1), Hoholla (1)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése