Oldalak

2012. szeptember 23., vasárnap

„Az Élet arra vár, hogy felfedezd!”


Beszélgetés Kovács Tamás utazóval

A kürti srác igazi vándor, aki kerékpárjával bejárta Európa kilenc országát. Múlt évben Róma, idén Párizs volt az úti cél. Hogy a Majer István Emléktúra 4000 km-es útját valamivel megfűszerezze, ezért útitársával megmászta Európa legmagasabb csúcsát, a 4810 m magas Mont Blancot. Kovács Tamás, aki két hónapig volt úton szeptember 9-én hazaérkezett. Vidám csapat kísérte indulásakor, de még lelkesebben fogadták hazajövetelekor, akik fontos szerepet játszottak az út során, hiszen ha csak pár km erejéig, bíztató mosolyt, jó szót, elismerést, jókedvet és örömet adtak az utazónak, aki ebből a későbbiekben erőt tudott meríteni. Kovács Tamással beszélgettem a megélt utazásról, az álmokról és a célokról egyaránt. 

Miként tudnád összefoglalni az elmúlt két hónapot?
Mivel múlt évben hasonló lélegzetvételű túrán voltam, ami az első volt. Most már tapasztaltabbnak éreztem magam. Maga a kerékpáron töltött időszak, mintha rutinból ment volna. Most a hegymászás volt, amit kihívásnak tekintettem. Főleg úgy, hogy nem volt hegymászói tapasztalatom. Az idei túrának a csúcspontja a Mont Blanc megmászása volt.
Az álmok arra vannak, hogy megvalósítsuk őket. A Európa csúcsa is e között volt. Ha már épp arra jártam, miért ne valósítsam meg?!

Azért nem mindenki gondolkodik így, de te szereted a kihívásokat.
Lucien del Mar szavaival élve az Élet arra vár, hogy felfedezd. S te mire vársz?

Okosan visszadobtad a labdát, de most beszélgessünk inkább rólad. Te mire vágysz még?
Lehet, el kéne kezdenem listát írni, egyfajta bakancslistát. Úgy érzem ez olyan, mint a drog, egyszer elkezded, és nem bírsz leállni.

Ha már itt tartunk, jövőre merre veszed az irányt?
Az elképzelés megvan, és elég sok szervezést fog igényelni. Szeretném Nagy-Magyarország területét körbetekerni, és bizonyos állomásokon előadást tartani. Ugyanis jövőre lesz Majer István születésének 200. évfordulója. Ilyen módon tudnám leginkább emlékét feleleveníteni és a köztudatba vinni.

Európa tetején
De még ne rohanjuk annyira előre. Mesélj, milyen volt Európa tetején?
Ami megmaradt bennem, hogy az ember mennyire kicsi, senki, és a természet milyen erős, mi mindenre képes. A csúcs megmászására nincs szükség technikai mászásra, nem függőleges falról van szó, ez egy gerinctúra. Viszont magasan, a hóhatár felett van, ahol kevesebb az oxigén, kisebb a légnyomás, mindez fizikailag megterhelő. Kell némi fizikai felkészültség, de ha jó idő van, szerintem, bárki megmászhatja.

Neked elég volt az a fizikai felkészültség, hogy odáig tekertél?
Nem igazán, mert más izmok vannak terhelve, de minden agyban dől el. Ott azért sokszor az történik, hogy a szervezet megálljt parancsol. Mély tisztelet azoknak, akik kevéssel a csúcs előtt helyes döntést tudnak hozni és visszafordulnak, minthogy kockáztassák életüket. Kemény volt, de így utólag nagyon könnyűnek tűnik. Ott akkor dacolni kellett a széllel, a hideggel. A csúcson csak 10 percet voltunk. Ezzel mindenki így volt, mert a kis helyen nagy a forgalom, és a hideg sem tartóztat fel.

Volt veletek túravezető?
Nem, egyedül mentük végig. Útközben egy miskolci sráccal találkoztunk, aki sokat segített, tanácsokkal, energiaszelettel is ellátott.

A Mont Blanc-ig együtt kerékpároztatok Baranyi Antal Gáborral. Milyen volt a társaságban elindulni?
A tavalyihoz képest több felszerelést vittem. Sokkal nehezebb volt a kerékpárom. 80 kg körüli volt a súlya. Lassabban haladtunk, nehezebbek voltak a mászások, de csak három hetet voltunk együtt. Az egyedüllétnek és a társaságnak is van előnye, hátránya. Nagy segítség, hogy nyugodtan be tudtam menni üzletbe, amikor kint vigyáznak a biciklire. Egyedül, volt bennem aggódás. 

A kabalával Párizsban.
A Mont Blanc mellett Párizs volt az úti célod. Milyennek tapasztaltad a franciákat?
Teljesen pozitív a tapasztalatom. Benne van az is, hogy én egy kerékpáros utazó vagyok, aki jól felpakolva indult útnak. Lehet emiatt is másként viszonyulnak hozzám az emberek, segítőkészek. Nem lehet mindig általánosítani, nyilván vannak tipikus jegyek, de embere válogatja. Szerencsére ismételten azt kell mondanom, hogy alapjában véve jó emberekkel találkoztam.

Volt, hogy váratlan helyzetben kisegítettek?
Igen. Chamonix-ban egy hétig úgy laktam, hogy nem került pénzembe. Párizsban szintén így laktam.
Voltak nehéz pillanatok is. A kerékpáron a hágók nem adták magukat egykönnyen. A 16 %-os emelkedőn már volt mit csinálni. De az akadályok azért vannak, hogy leküzdjük őket. Amikor sok minden egyszerre zúdul az emberre, azt nehezen elviseli. „Elég, ha az ember elhiszi, hogy léteznek angyalok, elég, ha szüksége van rá. És akkor megmutatkoznak, és ragyognak, mint a hajnal első fényei” – és ez nagyon igaz, nálam bejött.

Hazafelé megálltál az Eurobike kiállításon, amely Európa legnagyobb kerékpáros kiállítása.
Valóban hatalmas kiállítás. A Kenzel standjánál – az egyik támogatóm, akitől múlt évben kerékpárt kaptam – kiállítottam a bringámat, és folyamatosan jöttek az érdeklődők. Nagy élmény volt Tilmann Waldthalerrel találkozni, aki 35 éve világutazó és 450.000 km-t tekert le. Most már inkább könyveket ír az élményeiről. Inspiráló volt az élménybeszámolója.

A kerékpár teljes felszerelésben, és a vadkemping
szépsége...
Miért utazol?
A bringa az csak egy eszköz. Fanatikus vagyok, ez tény. Mindez a kiadásaimat csökkenti. Sokkal gyorsabb, mint gyalog. Sokkal szabadabb, mintha stoppolnék.
Pár napja azon gondolkodtam, mindig is arra vágytam, hogy olyan legyek, amivé most válok. Aki már megjárt pár országot, átélt egyet s mást. Mindig irigykedve olvastam a beszámolókat a hasonló utazásokról. Most pedig én írom ezeket. Most kezdem felfogni.

Tervben van esetleg a bűvös kelet?
Európában Nordkapp, ami vonz. Zoli barátom mondta, hogy ha egyszer belekóstolsz kelet ízébe, mindig oda akarsz majd menni. Tavaly Albániával ez a kóstoló megtörtént, és tényleg nagyon vonz kelet, távol-kelet… Ha már ott vagyok, akkor lehet, a Föld másik felén jövök vissza. Ausztrália is izgalmas kontinens. Ott nem a vaddisznóktól kell tartani, hanem a krokodiloktól. Vannak tervek…

A.K.
Képek: Kovács Tamás, Kasnyík László
(Megjelent: Szabad Újság 2012 szeptemberében)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése