Kárpát-medencei húsvéti körkép

Régen húsvét napja a magyarságnál dologtiltó nap volt. Húsvétvasárnap az egész falu elment az ünnepi szentmisére, hogy együtt ünnepeljék Krisztus feltámadását, amely a kereszténység legnagyobb ünnepe. A szentmise után kezdetét vették a különböző népszokások, amelyek húsvéthétfőn folytatódtak. Ezeket a magyar hagyományokat gyűjtöttünk össze egy csokorba. 

A húsvéti ételszentelés – egyes vidékeken ételáldás –, amely a vasárnapi ünnepi szentmisén történik, a szentelményeknek egyik máig elevenen élő fajtája. Az ételek megáldására már Jézus példát adott a csodálatos kenyérszaporításnál és az utolsó vacsorán. A megszentelt húsvéti eledel megvédi a híveket a hosszú böjt, megtartóztatás után a mértéktelenség kísértésétől.

Lucskán, Felvidéken a hívek húsvét napján tormát, sót, vajat, szalonnát, sonkát, kalácsot visznek szenteltetni. A tojást meghámozva, a sonkát kicsontozva viszik a templomba, hiszen a héjat és csontot nem költik el, nem valók tehát szentelésre. A szenteltet lányok hozzák haza. Szaladnak vele. Mint mondják azért, hogy a munkában is elsők, ügyesek legyenek.

Kárpátalján a katolikus közösségben húsvétvasárnap hajnalán ma is mindenütt tömegével indulnak pászkát szentelni a hívek, kicsi kosaraikban a gyermekek is viszik magukkal a húsvéti étkeket: pászkát, tojást, sonkát, kolbászt, sárga túrót, bort. A pászka húsvétra sütött – édes vagy sós –, díszített, gömbölyű kenyér formájú kalácsot nevezik így. A szentelt pászka megszegése után, amely a családfő feladata, a család együtt ül asztalhoz. 

A pászka

Húsvétvasárnap Kárpátalja-szerte megmaradt az a szokás, hogy húsvét első napján a komák tiszteletüket teszik, keresztgyermekeiknek ajándékot visznek. Ezen a napon rokonok is felkeresik egymást – ez ma is több helyen élő hagyomány.

Székelyföldön a katonaviselt legények bokrétás kalappal vettek részt a vasárnapi istentiszteleten, majd azt követően az esti bálba hívták a lányokat. Éjfél körül minden lány hazaigyekezett, hogy terített asztallal, süteménnyel, borral, pálinkával várja a legényeket, akik zeneszóval házról házra jártak hajnalozni és minden lányt megköszöntöttek. Az ajtóhoz érkezve a zenészek elhallgattak és egy legény beköszöntőt mondott:

Szerencsés jó reggelt kívánok ezen virradásra 
Boldog ünnepeket ezen szent napokra 
Tisztelt házigazda eljöttünk magukhoz 
Hogy megtiszteljük magukat és kedves leányukat 
Az hallottuk hírből, hogy e családban 
Egy virágszál virágzik, kinek szíve húsvét után vágyik 
Nehéz bátorságot csak őérte vettünk 
Hogy most magukhoz bémerészkedjünk. 
Követként engemet küldöttek előre 
Hogy engedélyt kérjek néhány percre 
Remélem kérésem nem fogják megszegni 
S e néhány percre bé fognak engedni 
Köszönjük e háznak tisztességtételét, 
Hogy minket fogadtak, mint húsvéti vendég 
Kívánjuk e virágszál virágozzék, 
Mint a piros rózsa lágyan hajladozzék.

A köszöntő után behívták a háziak a vendégeket és süteménnyel, itallal kínálták őket. Rövid beszélgetés után a zenészek rázendítettek a csárdásra és a legények táncra perdültek a ház asszonyaival, lányaival.

A határkerülés az erdélyi húsvéti szokások egyik legélőbb hagyománya. Az emberek hittek abban, hogy ha egy földterületet meghatározott időpontban és körülmények között járnak körbe, akkor a földjüket nem fogja pusztítani vész, kártékony állat, természetfeletti lény.

Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl.

Az éjjel oly szép álmot láttam,
Álmomban fent a Hargitán jártam.
Onnan láttam az egész világot
Közepiben szép Erdélyországot.
Erdélyország, édes hazám,
Itt nevelt fel édesanyám.
Mikor aztán felcseperedtem
A Firtos kútjából vizet merítettem
S azzal indultam el öntözni minden virágot,
Mindenkinek békét, egészséget és kellemes ünnepeket kívánok.

Már húsvétvasárnap is fontos szerepe volt a víznek. Különféle magyarázatokat fűztek hozzá: Bukovinában úgy tartották, aki hamarabb merít vizet, az lesz a szerencsés. Moldvában a napfelkelte előtt keresztútra öntött vizet hasznosnak tartották a jégeső és veszedelem ellen. Szokás volt ilyenkor piros tojást tenni a mosdóvízbe, és arról mosakodni, hogy az egész család egészséges legyen. A Moldvai csángóknál ezt a piros tojást mindenkinek a másik homlokához kellett ütni, hogy ne fájjék a feje. 

Húsvét másnapján pogány kori tavaszkezdő hagyomány kerül előtérbe: a locsolkodás. Nem hiába hívták egykor vízbevető- vagy vízbehányó hétfőnek. Régen nem szagos vízzel, kölnivel locsoltak, hanem vízbe dobták a kiszemelt hajadonokat. Ennek némileg enyhébb változata a kútnál vödörrel történő mosdatás. A locsoláshoz természetesen locsolóvers is kapcsolódott:

E húsvét ünnepnek második reggelén
tudják azt már maguk, mért jöttem ide én.
Hamar hát előmbe, százszorszép leányok,
piros rózsavizem hadd öntözzem rátok!
Aztán nyugodt szívvel innen távozhatok,
emlékül néhány szép piros tojást kapok.

„Kelj fel, kislány, kelj fel, csipkés nyoszolyádból!” – ébresztgették a kárpátaljai legények a 1970-es években a leányokat hajnalok hajnalán. Miért ilyen korán? Mert reggel hétre az iskolapadban kellett ülniük, s bizony megbüntették a szülőt is, ha gyermeke elkésett, vagy nem ment aznap iskolába. A „csengőig” viszont meg kellett locsolni az osztálytársakat, az utcabeli leányokat, begyűjteni a szépen festett hímes tojásokat. 

Hollókői fiatalok húsvéthétfőn palóc népviseletben 

Hollókő lakosainak máig legfontosabb ünnepük a húsvét, amelyet igazi palóc néphagyománnyal fűszerezik. Ez kiváló alkalom arra, hogy a falu lakói átörökíthessék a hagyományaikat a fiatalabb korosztály számára. Húsvétvasárnap megkezdődik a kétnapos Húsvéti Fesztivál gazdag folklór programokkal, amelyen bárki részt vehet. A település apraja-nagyja díszes népviseletet ölt magára és az Ófalu területén megelevenednek a falu régi húsvéti szokásai. A locsolkodás itt is kútból és vödörrel történik a látogatók bevonásával együtt. De a Locsolóbál sem maradhat el.

A locsolással egyenértékű szokás volt a vesszőzés, amellyel a legények húsvéthétfőn megcsapkodták a leányokat. Felvidéken és a szlovák-magyar területeken ismert a suprikálás: a lányok korbácsolják meg a locsoló legényeket. A locsolás és a vesszőzés jutalma az egész magyar nyelvterületen a piros vagy hímes tojás.

A tojás az életnek, újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból új élet kel, éppen úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására. Más felfogás szerint a tojáshéj az Ószövetséget, belseje pedig az Újtestamentomot jelképezi. Piros színe Krisztusnak az emberiségért kiontott vérére emlékeztet.

Rábaközben a kedd a női locsolás napja volt. A lányok az alábbi versikével ébresztették a fiúkat:

Kanyarodik már a nap,
Keljenek fel az urak.
Krisztus felkelt a sírjából,
A halál hatalmából.
Megmosta a lelkünket,
Megváltott bennünket.
Illat szállt el sírjából,
Drága koporsójából.

Moldvában és a Dunántúlon a húsvéti ünnepkör keretében egészen napjainkig fennmaradt a rituális testvérré fogadás szokása. Moldvában a lányok legjobb barátnőiknek a húsvét vasárnapját követő fehér- vagy mátkáló vasárnapon hímes tojásokat ajándékoztak, s halálukig „véremnek”, „testvéremnek”, nevezték egymást. A magyar nyelvterület nyugati régióiban ilyenkor a lelki barátnők „komatálat” ajándékoztak egymásnak, amelyből nem hiányozhatott a húsvéti tojás, kalács, kis üveg ital. Ezzel örök barátság vette kezdetét.

Összeállította: A.K.

Fotók: net

(Megjelent: Szabad Újság 2011 áprilisában)