Beszélgetés Vujity Tvrtko újságíróval, tévériporterrel
November 18-án kétórás előadás volt, teli mosollyal, meghatódással, vidámsággal és ráeszméléssel. Aki ott volt, az rájöhetett arra, hogy nem nekünk a legrosszabb. Vujity Tvrtko előadásának két fontos üzenete volt: túl sokat panaszkodunk, és annyi problémánk van. De a világon ennél sokkal rosszabb helyzetben lévők tudnak mosolyogni és örülni az életnek. Legyünk optimistábbak és vidámak! A másik, hogy mindig legyenek álmaink, amiért érdemes felkelni és hétről-hétre küzdeni, élni! Ezekről az álmokról és munkásságról beszélgettem a tévés műsorvezetővel, riporterrel.
1991-ben a Jugoszláv polgárháborúban, mint magyarországi tudósító vált ismerté. Amit már kevesen tudnak, hogy miért, illetve hogyan került a háborúövezetbe?
– Anyanyelvi szinten beszélek szerbül és horvátul, és az érettségi után tolmács akartam lenni. Mindennap elmentem a Jugoszláv térségbe, de egy idő után ott is aludtam és a tévéstáb utánam jött. Egyszer csak körbezártak bennünket, de a stáb tagjai épp nem voltak ott. Sírva hívtam a Magyar Televíziót, hogy mentsenek ki, aki annyit válaszoltak, hogy nem tudnak semmit tenni, de ha már ott vagyok, akkor mondjam el mi a helyzet ott. Így lettem nagyon-nagyon botcsinálta tudósító. Én voltam a környék legrosszabb tudósítója és egyben a legjobb is, mert kiderült, hogy nincs más. Ezt követően kezdtem el újságírást tanulni Miamiban, az Egyesült Államokban.
1992-ben Pulitzer Díjat kapott, annyira botcsinálta mégsem lehetet…
– Szerintem nem az újságírói kvalitásomat díjazták, hanem a vélelmezett bátorságomat vagy inkább a merészségemet.
A 90-es évek végétől sorra jöttek a meghökkentő vagy épp veszélyes helyen készült tévériportok: lepratelep, Észak-Kórea, Csecsenföld, Csernobil, Ruanda, Kambodzsa… Egy átlag embernek nem ezek az álmai. Miért pont ezekre a helyekre vágyott?
– Nem a nyomort és poklot akartam bemutatni, hanem a pokolban dolgozó angyalokat. A pokolban gyógyító Axmann doktornőt, az embereket segítő Szenci Sándort, tehát olyan magyar embereket, akik példaképek lehetnek. Példaképeket akarok gyártani az országomnak.
Most ha jobban belegondolok hét könyvem jelent meg szlovákul. Egyet le lehet fordítani azért, mert biztos érdekes, de a másodikat már azért fordítják, mert megvették az elsőt. Ezen az esten volt több olyan ember, akik szlovákok voltak és egyszerűen látni akartak. Nekik nem vagyok tévés műsorvezető, hanem egy szlovákul is megjelenő író. Nagyon fontos az, hogy a hősöknek nincs nemzetisége.
A pokolban a veszély mindig ott leselkedett Önre - mennyire tartja magát bátornak?
– Egyáltalán nem tartom bátornak magam. Van egy célom és ezt a célt meg akarom mutatni. Nem láttál még engem fogorvosi székben… Iszonyú beszari tudok lenni! De volt egy célom, hogy példaképeket mutassak be, igazi példaképeket és nem kamu-celebeket.
Lehet azt mondani, hogy milyen bátor vagyok, hogy elmentem a lepratelepre, de én hazajöttem és hétezren ott maradtak. Azok az igazi hősök, akik ott maradnak, akik segítenek és nem én.
Melyik volt a legveszélyesebb küldetés?
– Csernobil, mert ott nem láttam a veszélyt. Színtelen, szagtalan és a franc se tudja, hogy mit okoz.
Nem volt semmilyen következménye?
Nem, de attól még ott volt a félelem.
Melyik volt a legszebb esete?
– A világ utolsó hadifoglyának a hazahozatala, mert nem egy újságírói sztoriról volt szó, hanem a történelmünk egy részéről.
De nem csak a veszélyt fedezte fel, hanem segítéseget is nyújtott: Toma András hadifoglyot sikerült hazahoznia, Szamirát kimenekítette Szomáliából… Újságíróként ebből mennyire fontos Önnek a sztori és mennyire az emberi sors?
– Nem mondom, hogy minden riportalanyommal a lehető legjobb barátok vagyok, nem is követeli ezt meg semmi tőlem. De a fontos, számomra is példakép alanyokkal tartom a kapcsolatot. Ők nekem a személyes példaképeim, ilyen Samira is.
Jelenleg dolgozik-e valami nagyobb sztorin?
– Soha nem beszélek a jövőről, mert ha nem valósul meg, akkor kudarcélményem van. A következő történet már úton van, de még nem árulom el!
 |
| Bónuszként :) |
Egy időben hány nagyobb riporton dolgozik?
– Sajnos nem tudok koncentrálni több különböző dologra, de azt az egyet ezer százalékra véghezviszem.
Mi az, amit még mindenképp el szeretne érni az életben?
– Hogy nagyon jó apuka legyek életem végéig. Sokkal profánabb, mint hogy ilyen-olyan szakmai dolog. A nagy céljaimat megvalósítottam. Azt hiszem, ha ma abbahagynám, akkor is elmondhatnám azt, hogy sok olyat tettem, amit más esetleg nem. Ez nagyképűen hangzik, de tényleg elmentem minden olyan helyre, ahova el akartam menni. Jó édesapa akarok lenni! Más célom nincs. Persze szakmailag nem vagyok kiégve! Ha lesz háború, akkor lesz haditerv, ha lesz jó sztori, akkor meg akarom csinálni. De nem tudom még mi az…
A.K.
(Megjelent: Szabad Újság 2011. november 23-án)
Fotók: saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése