Beszélgetés Kanovits Gábor fotóművésszel
Fiatal kora ellenére sikeres fotóművész és számos rangos díjban és elismerésben részesült már. Az igazi szenvedélye a portrékészítés, amely bizalmi műfaj. Pár perc alatt bizalmat teremteni a fotózni kívánt személlyel nem kis feladat, amihez talán nem is a rutin, hanem kiváló emberismeret és profizmus kell. Kanovits Gábor Dunaszerdahelyen alkot, akivel munkájáról és szakmai útjáról beszélgettem.
Mikor és hogyan kezdtél foglalkozni a fotózással?
Ipari szakközépiskola befejezése után kezdett érdekelni a fotózás úgy, mint minden más hobbi, ugyanis rengeteg hobbim van. Édesapám régi harminc éves fényképezőgépét elővettem, de nem értettem hozzá. Így vettem egy fotóskönyvet és egyre jobban belemélyedtem. Ezt követően beiratkoztam Budapesten egy reklámfotós iskolába, ami féléves tanfolyam volt. Majd a Dunaszerdahelyi Önkormányzatnak kezdtem fotózni, ami nyolc éve csinálok. Rájöttem, hogy ebből szeretnék élni.
Egy riportfotós nem avatkozik be a történésekbe. Azt fotóz, ami éppen történik. Én viszont szeretek beleszólni a dolgokba. Ezért beiratkoztam divatfotó tanfolyamra Karl Péterhez, aki elismert a szakmájában. Ekkor rájöttem – és ez a lényege a fotózásomnak is –, hogy mennyire el van korcsosodva az összes fotós a világon és nem tudják lefotózni a szépet, ami miatt egy portré is megszületik. Ugyanis azért készítünk egy portrét, hogy szépnek mutassunk valakit. Olyan sorozatfotó készült egy világhírű magazin részére, hogy a modell fején egy papírzacskó volt. Csak így tudnak kitűnni a többi magazin közül és ezáltal eladható. Egy esztétikus, szép kép már nem eladható.
Lehet, hogy a fotós úgy gondolta, hogy a nem a modell személyisége a fontos…
A divatfotózásban soha nem a személyiség a fontos, ott a modell egy bábu. A fotós részéről a szokatlanság volt a lényeg, ugyanis a szép fotót nem tudta eladni. Más fotós, aki nem tanulja meg, hogy mitől jó egy kép, az ezt a példát fogja követni – hiszen híres fényképész készítette. Portréfotózást tanítok Budapesten és látom, hogy sok fotós ezeket a trendeket követi. De a fotózásban nincs divat.
Reklám és divat után miként jutottál el a portréfotózásig?
A divatfotózásnál rájöttem, hogy saját magamnak nem akarok divatot fotózni és másnak ilyen szinten nem szeretnék. Ezután Szipál Martin tanítványa lettem, aki a világ legjobb fotósai között szerepel. Negyven évet Hollywoodban fotózott sztárokat és már elődei is fényképészként tevékenykedtek. Ő tanított meg rá, hogy miként használjam a fényeket, hogyan játsszak velük, hogy elérjem a kívánt hatást. A világítást úgy alkalmazom, hogy az adott pillanatban a személy a legjobb formája legyen kiemelve. Ha mégis valami hiba látszódik, csak akkor használom minimálisan a retusálást.
A műtermet, mikor nyitottad meg?
Két éve, de valójában nem is nyitottam meg, hanem megrendelésre dolgozom. Úgymond ez egy iroda számomra. Igazolványképekkel nem foglalkozom és nem fotózok esküvőket, szalagavatót… pontosabban klasszikus akciókat nem fotózok. Ha látok egy olyan személyt, akiről jó képet lehetne készíteni, akkor azt mindenképp megteszem. Igen válogatós vagyok!
Elmondtad, hogy mit nem fotózol, de a portrén kívül készítesz mást is?
Portréfotósnak tartom magam, de amiből meg lehet élni az a reklámfotózás. Az utóbbiban nincs sok művészet. Azt élvezem igazán, amikor megkeres egy idegen egy jó kép készítése érdekében. Nekem mindezt negyed óra alatt teljesítenem kell és a személynek jókedvvel kell tőlem távoznia. Lehet, hogy nekem aznap épp rosszkedvem van, de az a személy egy jókedvű fotóshoz jött és valójában ő eladja magát nekem, mert azért mosolyog a képen, mert megkértem rá. Sokan nehéznek tartják és félnek a portréfotózástól mert a munkának csak a 30 %-a a technika és a tudás, a nagy része kommunikáció és pszichológia.
Régebben fotóztam tinédzser lányokat, de ma már nem vállalok ilyet. Nem tudom pár éve miként volt, de manapság a 16-18 éves lányok rondának tartják magukat, ami egyáltalán nem igaz, és hozzám jönnek azért, hogy én csodát teszek. De így nincs értelme, mert úgysem lesz megelégedve a fotóval, vagyis önmagával.
Kétfajta fotós van: az egyik készít valakiről 600 képet, és abból egy igazán jól sikerül, de valójában nem tudja miért jó az az egy. A másik az, aki egy kattintással eléri ugyanezt.
Tablófotózásokat azért vállalok, mert nagyon sokat lehet tanulni belőle. Bejött hatvan fiatal és mindegyik teljesen más személyiség, amihez nekem is alkalmazkodnom kellett. Kevés idő állt rendelkezésre és a beállítások után egy kattintással is elégedettek voltak. Rengeteget lehet belőle tanulni.
A modellekkel mennyi probléma van?
Modellekkel nincs probléma, ugyanis ez a szakmájuk, tehát profik. De általában valamelyik ismerősömet kérek meg. Martin azt mondta, hogy az a jó fotós, aki kihozza a női portréból, hogy úgy néz a nő, mintha rá akarna ugrani. Fontos, hogy lehessen látni a szemében valamit.
Az elmúlt évek során több díjban és elismerésben is részesültél. Beszámolnál erről nekünk?
2008-ban a Magyar Fotóművészek Világszövetségének lettem a tagja, amire nem is számítottam. Ez egy nagyon rangos elismerésnek, diplomának számít a szakmában. A világszövetség 2008-ban versenyt hirdetett – mint minden évben – Kortárs Magyar Fotóművészet címen és a benyújtott képek közül az egyik saját képem megnyerte.
2009-ben szintén küldtem be képeket erre a versenyre és azzal számoltam, hogy egymást követően úgysem nyerek. Nem is nyertem, viszont felajánlották, hogy rendezzek velük egy saját kiállítást, mert úgy érzik, hogy meg fogom állni a helyem. Huszonöt évesen hihetetlen dolog volt számomra, hiszen rengeteg híres fotóművész van a körükben.
2010-ben újból megnyertem a Kortárs Magyar Fotóművészet versenyét.
A párizsi székhelyű Nemzetközi Fotósszövetség (FIAP) kiírására lehet beküldeni fotókat, de ez a rendszer kicsit bonyolult mire bárki is FIAP diplomával rendelkezik. Rengeteg fotóversenyt hirdetnek meg, ahol vagy díjazott lehet a kép vagy elfogadott. A szabályok szerint öt év alatt öt országban kell kiállítani öt különböző képpel, és több elfogadásnak kell összejönnie. Ha mindez összejött, akkor kérvényezni lehet a FIAP diplomára. Az öt éves ciklus nekem egy hónap alatt összejött még a múlt évben. Már csak az öt évnek kell letelnie.
Ezeken a versenyeken háromszor kék FIAP szalagot nyertem. Ez egy negyedik díj az arany, ezüst, bronz után, amit több ezer kép közül választanak ki. Az arany még várat magára (és elmosolyodik).
Milyen gyakran vannak kiállításaid?
Nem igazán tartok kiállításokat. A világszövetséggel való közös kiállítást követően Budapesten a Művészetek Palotájában volt egy kiállításom, amelynek témája Dunaszerdahely ismert arcai címmel volt.
Mennyire tartod fontosnak a technikai felszereltséget?
Egyik ismerősöm megmutatta a képeit majd mentegetőzve hozzátette, hogy jövő héten vesz egy méregdrága fényképezőgépet és ezáltal majd milyen jó képei lesznek. Ezt hülyeségnek tartom, mert nem azon múlik, hogy kinek milyen gépe van, hanem az, miként tudja kezelni. Egy kis kompaktgéppel ugyanolyan jó portrét lehet készíteni, mint a nagyon drága fényképezővel.
Jelenleg foglalkozol-e valami mással is?
Portréfotózást tanítok Budapesten. Nem igazán tudom mit keresek olyan oktatók közt, mint Szipál Martin, annak fia Szipál Péter, aki harminc éve a playboynak fotózott, Baricz Kati, aki Párizsban fotózott 30 évet, Benkő Sándor – mind a négyen nagyágyúk.
Gondolom kell a vérfrissítés és látják a tehetséged. Hol az önbizalmad?
Van önbizalmam, csak belegondolok, hogy mit keresek köztük… Kívülről biztosan jól néz ki, de ha a saját életemet nézem, akkor nem látom át, hogy lett belőlem fotós. Csak azt látom, miként kezdtem és a mindennapos gondok mellett nem igazán érzem, hogy kívülről engem milyen fotósnak tartanak.
Bizonyára vannak példaképeid.
A fotózásban a Szipál Martin tanárom, és Patrick Demarchelier francia divat- és portréfotós.
Vonzanak-e a nagy események, hogy ott legyél és megörökítsd?
Nem, de szívesen készítenék egy portrét a Dalai Lámáról.
Jövőbeli tervekkel és célokkal hogy állsz?
Ez jó kérdés… Szeretnék ismert fotós lenni és ismert embereket fotózni. Úgy érzem a fotózáshoz értek igazán, és ezt szeretném továbbvinni.
A.K.
(Megjelent: Szabad Újság 2011 júniusában)
Fotók: Kanovits Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése