Oldalak

2013. június 9., vasárnap

A lánglovagok tűz fölötti győzelme


Június első napján tűzoltónapot tartottak Marcelházán. Délelőtt 21 önkéntes tűzoltótestület – ebből két női- és négy gyermekcsapat – mutatta meg ügyességét az akadálypályán. Az első helyen Dunaradvány végzett, őt követte Marcelháza és Perbete is dobogós helyen végzett. A kiértékelés után a hivatásos tűzoltók tartottak bemutatókat. 


Először az autóból való életmentéssel kezdték, majd a legújabb technológiával kifejlesztett tűzoltó készülékkel oltották a tüzet. „A másfél kilogrammos készüléket itt próbáltuk ki és teszteltük le először. A gyártó cég egy videofelvételt kér tőlünk, támogatásként megkapjuk az új készüléket” – mondta lapunknak Vörös Ádám, aki Berentei Lászlóval közösen szervezték a tűzoltónapot.

Az újdonság mellett a tűzoltók különböző tűzeseteken mutatták be, miként kell a tűzoltópalackkal szakszerűen eljárni. Nem árt tudni, mennyire hatásos és érdemes minden háztartásba beszerezni.

A szervező maga is tíz éve a helyi önkéntes tűzoltótestület tagja. „Az egész csak szórakozásnak indult. A barátommal azért jelentkeztünk a felhívásra, hogy otthon ne unatkozzunk. Idővel mindez más jelleget öltött és elkezdtem komolyabban foglalkozni az önkéntességgel. Mióta betöltöttem a 18. életévemet évente 3-4 alkalommal éles bevetésen is részt veszek” – mesélt a munkájáról Vörös Ádám, majd arra a kérdésre is válaszolt miért szervezték meg a rendezvényt – „A zsolnai főiskolán tűzoltónak tanulok, s ez motivált igazán. Háromnapos szakmai rendezvényen vettem részt, ami nagyon magával ragadott. Januárban barátommal úgy döntöttünk, hogy mi is rendezünk egy hasonló egynapos bemutatót versennyel összekötve, amiben sokat segítettek a helyi önkéntes tűzoltótestület tagjai is.”


A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a helyi csapat jó hírnevét fenntartsák, és új kapcsolatokat építsenek
ki más önkéntes szervezetekkel. Az ingyenes rendezvényre sok gyermek is kilátogatott. Nekik külön rajzversenyt szerveztek, illetve több ügyességi játékban is kipróbálhatták magukat. Mindemellett bepillantást nyerhettek a tűzoltók munkájába, mindennapi életükbe és lehet, pont ez az alkalom tereli egy-egy gyermek életét a tűzoltói hivatás felé.



Ando Krisztina
Fotók: Jozef Kiss (1), a szerző (2)
(Megjelent: Szabad Újság 2013 júniusában)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése