Oldalak

2013. május 28., kedd

„Egy szobornak változást kell előidéznie a lelkünkben”

Beszélgetés Nagy János szobrászművésszel


Május 15-én felavatták gróf Esterházy János szobrát Budapesten, amelynek alkotója Nagy János felvidéki szobrászművész. Egy szobrász, akinek műveit számos közgyűjtemény őrzi, többek között a Vatikáni Múzeum is. A művész őszintén beszélt munkásságáról, életpályájáról, nehézségeiről és alkotásairól egyaránt. Legújabb műve, az Esterházy Jánosról alkotott szobra, egyedi és formabontó. A mártír politikus miért pont ilyen ábrázolást kapott? Nagy János erre is válaszolt.




Miként fordult a szobrászat felé, mennyire volt ez tudatos?
Ez is olyan, mint az élet, különleges véletlenek sorozata. Költőnek készültem, de rájöttem, hogy ez nem az én asztalom. Gyakran rajzoltam és rajtanárhoz is jártam. Grafikára jelentkeztem, de nem vettek fel, így a matematika-képzőművészeti tanári szakot választottam. Az ottani tanárom észrevette, hogy nagyon plasztikusan rajzolok és mondta, hogy próbáljam meg a szobrászatot. Így vetettem bele magam a szobrászatba és bekerültem az adott szakra. 

Munkásságának mi az alapfilozófiája, vezérlő elve?
Van egy elvem, hogy az a szobor, mű, tánc vagy zene, amely nem okoz katarzist, az nem mű. Ha látok egy szép táncot, megkönnyezem. Látok egy szép festményt, akkor érzem, valami történik bennem. Ezt szeretném elérni a szobraimmal, hogy ha valaki ránéz, akkor érzelmeket váltson ki belőle. Tehát változást idézzen elő belül. Esterházy kapcsán rájöttem arra, hogy olyan dolgokat kell alkotni az életben – akár művészi, akár gazdasági síkon –, ami megváltoztatja az emberiség legalább egy kis részét, és valami jót tesz a földön. Soha nem volt még annyira szükség a jóra, a tisztességre, az igazságra, mint most – Esterházy erről beszél. Ez az, amely mentén az ember elindul. Érdekes, hogy ez visszafelé is igaz, mert az a szobor, amiben nincs zene, filozófia, gondolat, kompozíció, formai megoldás, költészet, nem ér semmit. Ezt a kínaiaktól tanultam, akiknek a műveikben minden benne van. Minden mű, az egész művészetet átfogja. Erre törekszik az ember, hogy egyetemes művet hozzon létre.


Legutóbbi munkája Esterházy János szobra. Miként szerette volna megalkotni és ábrázolni a felvidéki mártír politikust?

A szobor eredetileg Tatán állt volna, de idővel nem lett rá pénz. Hasonló szobrot Zoboraljára is terveztem. El is készült a vázlat, de az egyik település polgármestere meghátrált. Közben elkészítettem az Esterházy-emléktáblát, amely a budapesti Szép utcában van és a díjat is. Állandóan foglalkoztam vele, több változatot készítettem. A többségében kabátban ábrázolt Esterházyból elegem lett, mert ha levágom a maszkot, akkor akárkit ábrázolhat. Sokat olvastam róla, és megpróbáltam őt a kiteljesedésében ábrázolni. Az életét végigkísérve meg kellett találnom azt a pontot, amikor ő a csúcson volt. Esterházy nem fiatal férfiként volt a csúcson. Ő a börtönben vált szent emberré, ott teljesedett ki. Amikor Budapestet ostromolták az oroszok, fölajánlotta a szenvedéseit a magyar népért. Sorsát tudatosan vállalta. Meghurcolták őt, előbb a Szovjetunióban, majd Csehszlovákiában. Az egyik Szovjetunióban lévő szemtanú látta őt 41 kg-osan, kopaszon, fogatlanul, tüdőbajosan, gyomorbajosan, megverve, meztelenül, mert leszedték róla az összes ruhát, és egy katonakabátot dobtak rá a hideg pokolban. Ezt az embert próbáltam megmintázni. Több variációt készítettem, elfogadták, bronzba öntötték és május 15-én Budapesten ünnepélyesen leleplezték.
Esterházy, amikor 1956 után látta, hogy összeomlik minden, feladta. Az volt az utolsó kérése, hogy a nyitrai börtönben halhasson meg. Ezt nem teljesítették, így Mírovban kellett meghalnia. Ott halt meg, ahol 500 csehszlovák és ugyanannyi lengyel hazafit is elhamvasztottak. Ő tulajdonképpen nagy dolgot teljesített, hiszen a visegrádi négyek: lengyelek, csehek, magyarok és felvidéki magyarok egyik szegmensét képviselte.

Számos alkotást tudhat magáénak, van-e olyan műve, amelyhez különösen kötődik?
Esterházy, mint legfiatalabb „gyermek” a kedvenc. Emellett nagy lókedvelő vagyok. Eddig egy lovas szobrot állíthattam fel, amely Búcson található. Ez volt az első lovas szobor Szlovákiában.

A kisméretű lovas szobrai nem átlagos szobrok, hanem körplasztikák.
Egy szobrot körbe lehet járni, alulról és felülről is meg lehet nézni, mint egy golyó közepe. A szobornak mindenhonnan tökéletes kompozíciónak kell lenni. 
Általában hiba van a lovas szobrokban, mert nincs elölnézetük, ezért nem fényképezik őket elölről. Egy szobrot úgy kell megkomponálni, hogy minden nézete élő legyen. A barokk templomokról lehet elmondani, hogy „élők”, mert a homlokzat eleven, plasztikus. A szobornak is ilyennek kell lennie.
Esterházyra visszatérve, amelyen nagy kabát van, úgy igyekeztem, hogy hátulról a legkisebb felületnek is élnie kell.

Hogyan zajlik az alkotás folyamata, hogyan kell készülnie, hogy egy-egy ötlet konkrét formát öltsön?
Az alkotás folyamat azzal kezdődik, hogy meg kell ismerkedni a témával. Az illetőről, témáról mindent tudni kell, nehogy melléfogjak. Ezután el kezdek rajzolgatni, kis vázlatokat készítek a kompozícióról. Mindez majd átmegy kisfigurába, majd ennek több változata is elkészül. Az időt nem tudom meghatározni.

Munkáival jelen van a közéletben, de miként éli mindennapjait?
Ez nem olyan egyszerű dolog, mert minden tíz évben arrébb rúgtak. Besztercebányán tanítottam, majd Komáromban. Vettem egy házat, felépítettem a műtermet majd ’68-ban kirúgtak, mert Csemadokban központi bizottsági tag voltam, és olyanokat mondtam, ami akkor egyeseknek nem tetszett. Helembára kerültem, de jött a nagymarosi ügy, így tovább álltam. A Selmeci-hegyekben találtam otthont, ahol vettem egy malmot, de úgy elfelejtettek, mintha nem is lettem volna a világon. A ’89-es rendszerváltást követően megalakítottuk a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát, aminek elnöke lettem, de nem tudtam olyan messziről vezetni, ezért leköltöztem Heténybe. Ott létrehoztam a Lilla Galériát, amely szépen működött, majd onnan visszaköltöztem Helembára, mert a gyerekek itt nőttek fel és szeretem ezt a tájat. Jelenleg itt élünk és 78 évesen újból építkeznem kell. Nekem minden szobrom árából malter és tégla lett. Szerettem volna művésztelepet létrehozni, sajnos nem találtam megértésre. Nem voltam soha párttag, mindig szerettem megmondani a véleményemet és a nemzetiségemet sem tagadtam meg.

A verbunkot járó Táncoló Huszár
Felavatták a legújabb szobrát, de vannak-e újabb megbízások, újabb célok?
Megbízás nincs semmi, de álmaim vannak. Összeszámoltam, úgy harminc évre szólnának. Szeretném befejezni az életművemet úgy, hogy kerek legyen. Nagyon szeretném elkészíteni Csaba vezér szobrát. Emellett a saját elképzeléseimet szeretném megvalósítani, a szkíta művészettel foglalkozni, visszatalálni hozzájuk és megalkotni pár nagyon fontos üzenetet. Szívesen szoborba önteném Nimródot, a nagy nyilast. Továbbá Nimród fiait Hunort és Magort, majd a Csodaszarvast, ami vezet minket.
Ha az Isten segít, elkészíteném Mírovban is Esterházy szobrát és melléje azt a kálváriát, amit Molnár Imre könyvében elképzelt. De Szent Imre herceget és feleségét, illetve a Táncoló huszárt, szeretném nagyban látni és nagy körplasztika lovas szobrokat szeretnék készíteni.
Jelenleg egy szárnyas oltárt készítek, aminek üzenete nagyon aktuális. Manapság a pénz az, ami tönkre teszi a világot. A Bibliában van egy csodálatos rész, amikor Jézus kikergeti a templomból a kereskedőket. Azok a templomok akkoriban szinte vágóhidak voltak. Folyt a kereskedelem, árulták az állatokat az áldozatokra, majd ezeket levágták és patakokban folyt a vér. Krisztus ezt nem tűrhette és kiverte őket a templomból. A becsukott szárnyas oltáron az angyali üdvözlet és a feltámadás látható. Belül az egyik részlet, ahogy Keresztelő János megkereszteli Jézust, akinek még nincs arca, mert itt kezdődik minden. Az egyház állandóan a születéséről és a haláláról beszél, de a küldetéséről, amiért jött, arról keveset tudunk. Pap ismerőseim közül senki sem meri vállalni, hogy kiteszi az oltár fölé. Nekem senki ne mondja meg, hogy Krisztusnak mit volt szabad és mit nem. Amit tett, az szent, ahhoz az egyháznak nincs mit hozzátennie és elvennie. 

Ando Krisztina
Képek: a szerző (3), net (1)
(Megjelent: Szabad Újság 2013 májusában)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése