Oldalak

2013. január 13., vasárnap

„Harmóniára és egységre törekszem”


Beszélgetés Farkas István mesterfodrásszal

A szakma legjobb mestereitől tanulta a hajvágás minden fortéját Londontól Sydney-ig. Tudatosan építette a jövőjét, hogy mára a legjobbak között lehessen. 2009-ben megnyitotta a BADroom - Hair / Salon & Academy ajtaját Érsekújvárott. Farkas István művészeti vezető és Bencze Anikó szalonmenedzser és sminkes igazán kiváló párost alakítanak nem csak a szakma területén, hanem a magánéletben is. A nemzetközileg elismert fodrásszal beszélgettem a kezdetekről, a fodrászatról és a meglepő helyválasztásról.


„Régóta fodrászközegben mozgok” – kezdi a beszélgetést István, majd folytatja – „Nagyon jó és híres fodrászok mellett tanulhattam, dolgozhattam otthon és külföldön is. Februárban lesz öt éve, hogy a budapesti üzleti tervemet az utolsó pillanatban megváltoztattam. Néhány hónappal a nyitás előtt hátat fordítottam az Andrássy úti üzletnek és eljöttem Érsekújvárba, mert megismerkedtem Anikóval. Gyakorlatilag egy hét alatt felborult az életem és el kellett döntenem, hogy mit is szeretnék. Az lett volna logikus, ha Budapesten maradok, de egy belső hangra hallgattam. Amit Szlovákiában láttam anno, az egy óriási felkiáltó jel volt: ez itt szűz terület és nem zavarom senkinek sem a köreit! Persze ezzel nem akarok senkit sem lebecsülni. Minden fodrásznak megvan az esélye, hogy kitörjön és megmutassa mire képes. Úgy éreztem, amit képviselek, annak itt nincs konkurenciája. Pont öt éve kezdődött a válság, akkor szinte őrültségnek tűnt mások szemében új vállalkozást nyitni, ráadásul külföldön, prémium kategóriában.”

Hogyan kezdődött a fodrász karriered?
Nem tartanék itt, ha nem lettek volna jó mestereim. Elsőként édesanyámat említem, aki nagyon jó fodrász és megtanított arra, hogy a legjobb termékekkel érdemes dolgozni. Amikor egy kiváló fodrásztól tanulhattam, akkor már nem mentem el egy gyengébb fodrász bemutatójára, mert fejlődni akartam. A L’oreál-nak köszönhetően olyan kapuk nyíltak meg előttem, amik szintén a fejlődésemet szolgálták. A párizsi Franck Provost Academy képzésén találkoztam először igazán profi vágástechnikával. Olyan precíz kombinációt tanítottak meg, ami a mai napig része a munkámnak. Ezután irány London! Ezt az esélyt akkor, csak nyolc fodrász kapta meg Magyarországon. Az anyagiak előteremtése után a szakma egyik leghíresebb fodrászánál Andrew Barton Saks akadémiáján mindent megtanítottak, amit csak lehetett és ott is diplomát szereztem. A végén négyszemközt elmondták, hogy 2-3 emberrel szívesen dolgoznának együtt, köztük velem is. Hazamentem Budapestre, majd minden évben a nyaralás helyett Londonba mentem tanulni és a legújabb kellékeket beszerezni. A szépségkirálynő választások mellett Németországban és Ausztráliában vendégfodrászként is dolgoztam. Ennek köszönhetően nagyon jó, és a mai napig működő kapcsolatrendszert tudtam kiépíteni. Eljutottam odáig, hogy 2006-ban, amikor Andrew Barton Kelet-Európában turnézott, együtt dolgozhattunk. Én feleltem a hajfestésekért.

Mennyire sikerült fellendíteni a szalont?
Érsekújvárba egy bőrönddel jöttem, amiben a ruháim és a fodrászkellékeim voltak. Anikó azt mondta nekem: „Mindegy, hogy te a világ mely pontjára mész, a lényeg, hogy az ollód és a fésűd veled legyen!” Mindez ösztönző erővel hatott rám. Teljesen a nulláról, sőt mínuszból indultunk. Óriási szakmai alázatra van szükség, hogy előre tudj lépni! Ami még szükséges, az a kitartás és a következetesség, és tudni kell, hogy a befektetés nem egy hét alatt térül meg.
Sikerült kibérelni egy helyet, ami a központban található. Számunkra fontos a diszkréció, nem láthat be hozzánk senki, viszont szép kilátás van a Fő térre. Fél évig nem folyt semmilyen munka, de közben elterveztük mi hova kerüljön, ha majd bejön valaki hozzánk rögtön azt érezze, hogy elvarázsoltuk: szép környezet, kellemes illat – ez a vendégközpontúság. Úgy gondolom ez nem luxus, hanem a minimális elvárás a vendég részéről. Mielőtt április 1-én kiváltottam volna a vállalkozói engedélyemet, elmentünk Pozsonyba az Oktatásügyi Minisztériumba – hiszen taníthatok, mert akadémiaként is működünk –, ahol szóba sem akartak állni velünk. Ekkor már több mint fél éve vártam az engedélyekre, közben az egyik hivatalból a másikba küldtek. Besokalltam! Vittem a kidolgozott üzleti tervemet, amelyben még a berendezésnek az anyagmintái is benne voltak. Először bele sem akartak nézni, majd valamit észrevehettek a papírjaim között és félrehívtak egy irodába. A beszélgetés hirtelen átváltott kedves hangnemre. Eleinte nem értették, hogy miért Szlovákiát választottam, de végül megköszönték és nagy dolognak tartották. Majd kijelentették, hogy nincsen konkurenciánk az országban! Egy héten belül minden engedély a kezünkben volt…
A válság ellenére áprilistól decemberig a befektetés megtérült. Az idén már a 4. születésnapunkat ünnepeljük a BADroom-al és biztos lépésekben haladunk felfelé.
A Hollywood Classic a legújabb kollekció.
Úgy érzem sikerült divatot teremtenünk és nem csak Szlovákiában, hanem Magyarországon és külföldön is. A legújabb kollekciónk a nagysikerű „Hollywood Classic”, az 1930-as évek hangulatában született meg. Ez a 2013-as kampányanyagunk és nagy terveink vannak vele.

A frizuraválasztás nálad miként zajlik?
Akik először jönnek hozzánk, sokan szorongatnak egy újságképet. Ezt a terhet leveszem mindenkiről. Soha nem kérdezek olyat, milyen frizurát készítsek, mert azzal gyakorlatilag már kételyeket keltenék a vendégben. Azt kell mindig megkérdezni, mit nem szeretne. Van egy konzultációs lap, amit kitöltünk, és pontosan tudom, milyen kategóriába tartozik az illető haja. Fontos, hogy megtaláljam az egyensúlyt a vendég lelki világa és a frizurája között. Ha ez egálban van, akkor egy bomba kisugárzás jön létre.
A harmónia és az egység a lényeg – erre törekszem állandóan. Van úgy, hogy a vendég egy határozott elképzeléssel jön, de adott esetben azt kell mondanom, hogy az a frizura nem állna jól neki, és ő megérti. Az elkészített frizurákat nem kell 3-4 hét múlva újra vágattatnia és a jó hajápoló termékkel otthon ugyanazt el tudja érni, mint amit én itt a szalonban.
Amit csinálok, az nem szalagmunka. Ha valaki időpont egyeztetés után bejön hozzánk, az ajtó csukva van egészen addig, amíg a vendég elégedetten nem távozik tőlünk. Majd a szalon rendbetétele után fogadjuk a következő vendéget. Nincs különbség, hogy éppen egy híres színésznő vagy egy igényes vendégről van szó. Büszke vagyok arra, hogy vannak „egyszerű” dolgozó, nyugdíjas vendégeink is. Az egyik hölgy egyszer azt mondta, hogy nem keres annyit, hogy megengedhesse magának a gagyit ezért inkább a minőséget választja.
Anikó menedzserként és ez évben már sminkesként is dolgozik. Így az alkalmi frizura mellett a profi sminket is megkaphatják a vendégeink.

Az akadémiáról mit lehet tudni?
A megtanultakat szeretném továbbadni. Lelkesen tanítok, hiszen szívből teszem. A szalonban személyre szabott képzést tartunk, de gyakran Budapesten és szlovákiai iskolákban, szalonokban tartok előadást, szemináriumot. Ezalatt nem győzöm hangsúlyozni, hogy a fodrászat bejáratától a hajvágószékig vezető úton dől el szinte minden. Furcsa mód ezzel senki sem foglalkozik itt Szlovákiában. Mindenki csak futószalagon dolgozik. Ezt igyekszünk mi megtörni a BADroom szalonban.

Ando Krisztina
Fotó: BADroom
(Megjelent: Szabad Újság 2013 januárjában)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése