Oldalak

2012. június 7., csütörtök

Jubileumi Generációk Találkozása



Idén július 5-8 között 10. alkalommal szervezik meg a Generációk Találkozását, amelynek Kalász község ad otthont. Az impozáns műsor mellett – amit a Zoboralji Kulturális és Információs Központ a Csemadok Nyitrai Területi Választmányával közösen szervez – számos újdonság is szerepel a programok között. A rendezvény ez évben is ingyenes lesz. 

De miként indult el tíz évvel ezelőtt, és mi volt a rendezvény célja, arra a főszervező, Ladányi Lajos adta meg a választ. „Az ötlet azért született, mert igény volt Zoboralján egy nagyobb figyelemkeltő rendezvényre, amelyben bemutattuk volna Zoboralja népművészeti, hagyományőrző és könnyűzenei csoportjait. Fontosnak tartottuk, hogy legyen egy olyan rendezvény, ahol közösen be tudjuk mutatni a magyarság más értékeit is, amelyek kisebb rendezvényeken nem kap megfelelő hangsúlyt. Ez az egész egy Zoboralji Rockfesztivállal indult, de hogy minden generációra gondoljunk, a gyerekektől a fiatalokon át az idősekig a rendezvény keretén belül próbáltuk a három generációnak a kulturális igényeit kielégíteni, így lett Generációk Találkozása – kezdi a történetet Ladányi Lajos.

A programban már hagyománnyá vált a szombat délelőtti Zobortúra, amelynek egyébként is nagy hagyománya van a vidéken. Korábban 20-30 évvel ezelőtt a március 15-e kapcsán megszervezték az emléktúrát a Zobor-hegyre a millenniumi emlékmű maradványaihoz. „Mindezt beépítettük a Generációk Találkozásába, nehogy feledésbe merüljön. Abból a szempontból is fontos, hogy mindig jönnek új vendégek ilyenkor lehetőségük van megismerni az emlékműnek a szerepét, sorsát, küldetését, a mostani helyzetét és az esetleges terveket vele kapcsolatosan. Mivel nem egyedülálló emlékműről van szó, hanem a 1896-ban a Kárpát-medence hét területén emeltek ilyen emlékművet, ez is a magyar összetartozást szimbolizálja” – magyarázza Lajos. 

Évről-évre eddig is sok érdekes programmal szolgált a rendezvény, de idén mindegyiket túlszárnyalja sokszínűségében. A főszervező szerint egyrészt a 10 éves jubileum által magasabbra tették a mércét, de más is szerepet játszott. Mégpedig a 2011-es népszámlálás eredménye. „A sorsunkat illetően sok minden ez évben negatívan jelentkezett, és ezzel próbálunk választ adni, hogy mi itt vagyunk, igényt tartunk a magyar nyelvre, kultúrára itt a szórványvidéken is” – értékeli a helyzetet a főszervező, és tovább folytatja – „Ez a mi válaszunk a népszámlálási eredményekre, ha kevesebben is vagyunk, de az igényeink ebben a helyzetben még nagyobbak, hogy ebben a kedvezőtlen helyzetben a negatív folyamatot lassítsuk, vagy megállítsuk bízva abban, hogy valamikor talán a sorsunk jobbra is fordul.”

A négy nap alatt számos könnyűzenei koncert lesz, amely a fiatalokat és idősebbeket egyaránt szórakoztatja majd. Fellép a VVV formáció: Vadkerti Imre, Varga Miklós és Vikidál Gyula, újra Felvidékre látogat az Ismerős Arcok, a Karthágó együttes és nem hiányozhat az örökmozgó P. Mobil sem. A palettát a felvidéki zenekarok teszik még színesebbé: História, a Hajlok Blues Band, az M-Rock, Expired Passport és még sokan mások. Vasárnap a népművészeté és a hagyományőrzésé lesz a főszerep. 
Csütörtökön sportnap keretén belül foci és tenisztorna lesz hazai, magyarországi és erdélyi csapatokkal. A művészetkedvelők megtekinthetik Művészet a természetben (Land art) alkotóműhelyt a kastélyparkban, ami közkedvelt műfaj a fiatal alkotók körében. Természetes anyagokból természetbe illő alkotásokat készítenek majd. 

Pénteken a médiasátor és azon belül vita Berény József Bugár Béla részvételével új elemként szerepel a programban. „A politikai, társadalmi történésekről sem szeretnénk, ha kimaradna a fesztivál. Ezért is hívtuk össze ezt a találkozót és azon belül Berényi József és Bugár Béla elnökök vitáját is. Bízom benne, hogy a felvidéki magyarsággal kapcsolatos elképzelésekről fogunk hallani. A felvidéki média szintén nagy szerepet játszik a hazai közgondolkodás alakításában, hogy a minket érintő témákról, problémákról beszéljünk, és közösen keressük a kiutat” – magyarázza Ladányi, majd tovább folytatja – „A két politikai párt között jelenleg szakmai szintű tárgyalások folynak, lehet hogy ez a vita is hozzájárul ahhoz, hogy végül kialakuljon egy biztató jövőkép a felvidéki magyarság számára.”

Továbbá a pénteki konferencián a zoboralji-, a Kelet-Balatoni Kistérség- az őrbottyáni-, a hejcei- és az erdélyi Málnás község polgármesterei vesznek részt, melynek témája a közös együttműködés formái és közös pályázati lehetőségek. A tanácskozáson elkezdődik az Európai Területi Társulás (EGTC) megalakításának folyamata.
A rendezvény ideje alatt lesznek képzőművészeti kiállítások, ifjúsági programok, templomi koncert, motoros találkozó és felvonulás, táncház, játszóház és könyvbemutató. Sátorozási lehetőség biztosítva lesz a sátortábor területén. 
Szeretettel várnak mindenkit!

A.K.
(Megjelent rövidebb formában: Szabad Újság 2012 júniusában)
Kép: net

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése