Oldalak

2013. szeptember 15., vasárnap

„Iskola a gyerekekért van”

Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában jártunk

Az utóbbi időben számos magyar iskola a létfenntartásért küzd, és nem egy intézményt a bezárás fenyeget. Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola kitűnő példa arra, hogy a mai idők dacára egy magyar oktatási intézmény működhet sikeresen. Erről beszélgettem Novák Mónika igazgatónővel.

„Van egy nagyon jó, rugalmas tanári kar, amiben minden korosztály képviselteti magát. Éppen ettől színes, hogy a lendületes kezdő és a tapasztalt kolléga, akinek megfizethetetlen a tudása is megtalálható a tantestületben. A friss erő ötleteket is hozott, talán ezért is egyre több a rendezvény és a külső-, belső megújulás. Úgy érzem, sokkal közvetlenebb a kapcsolat a tanulók és a pedagógusok között – fontos a bizalom. Igyekszünk a szülők részéről felmerülő problémákat is orvosolni. Nem utolsó sorban lelkes szülői szövetség áll mögöttünk, akik sok mindenben támogatnak, és óriási segítséget nyújtanak a munkánkban” – kezdte a beszélgetést Novák Mónika.

A tanár-diák-szülő kapcsolat jól működik az iskolában. Az igazgatónő beszélgetéséből kiderült, hogy eltűntek a merev határok. A szülők nagyon jól együttműködnek a pedagógusokkal, és a gyerekek sem hagyják ki ebből, hiszen az iskola értük van.
Mindemellett az intézmény folyamatosan fejlődik és korszerűsödik. „A nyáron a lakáskezelői vállalattal együttműködési szerződést írtunk alá. Így a segítségükkel elkezdtük a fűtési rendszerünk felújítását. Múlt évben a belső udvar lépcsője veszélyessé vált, ezért az önkormányzat támogatásával a nyáron felújítottuk” – számolt be az igazgatónő.

Az iskolai év végén elballagott az utolsó hármas évfolyam. Bár 43 elsős érkezett, akik két osztályt töltenek meg, de még így sem pótolják a harmadik osztályt. Idén a nulladik osztályra sem volt akkora igény. Ezért enyhe csökkenés érzékelhető, és jelenleg 400 fő alá csökkent az iskola diáklétszáma. Erre még nem volt példa. „Úgy érzem jó felé haladunk, de a tanulói létszám csökken. Remélhetőleg ez átmeneti, hiszen az óvodák jelezték a létszámnövekedést. Ami szokatlan, hogy növekszik a külföldön tanuló diákok létszáma. 13 tanulónk van, akik törzsiskolaként bennünket választottak, de csak vizsgázni járnak haza, mivel a szülők átmenetileg külföldön dolgoznak” – vélekedett az igazgatónő, majd folytatta: „Emellett 36 integrált tanulónk van. Nem csak enyhébb képességű és különböző zavarokkal küszködő gyerekek tartoznak ide, hanem ez év szeptemberétől a tehetséges gyerekeket is integráljuk. Az ötödik osztályban két ilyen tanulóról van szó, akik magas IQ-val rendelkeznek és egyéni program szerint haladnak bizonyos tantárgyakból. Így nem tartjuk őket vissza a szárnyalásban.”

A mai gyerekek a digitális világban nőnek fel, ők a „digitális bennszülöttek”. A tanárok igyekeznek lépést tartani velük, hogy az ő nyelvükön közvetítsék az információt. Ehhez nagy segítségükre van a két számítástechnikai terem. „Az egyik terem az iskola rekonstruálása során új gépparkot kapott, a másikat pedig idén decemberig szeretnénk felújítani. Emellett a város és a szülői szövetség segítségével, már négy interaktív táblája van az iskolának, ebből kettőt az angol órákon használunk. A kollégák részt vettek egy a város által elnyert pályázaton, ahol bizonyos órákból interaktív tananyagot szerkesztettek magyarul és szlovákul is” – számolt be a fejleményekről Novák Mónika.

A tanulás mellett a mozgásra is odafigyelnek. Múlt évben pályázat segítségével közlekedési pályát alakítottak ki a belső udvaron. A testnevelés órák számát is emelték. Ezért további termeket kellett kialakítani. „A tornaterem mellett felújításra került a kis tornaterem, ami a gimnasztikára összpontosít. A nagyok kérésére egy erősítőtermet is berendeztünk, ahol koruknak megfelelően erősítőgyakorlatokat végezhetnek a testnevelő tanár felügyelete mellett, aki edzői képesítéssel is rendelkezik” – mondta az igazgatónő, majd kitért a könyvtárra is: „Pár éve az iskolai könyvtárat is korszerűsítettük. A könyveket elektronizáltuk, olvasótermet alakítottunk ki és számos könyvtári programmal igyekszünk olvasóvá nevelni a diákokat.”


A beszélgetésből az is kiderült, hogy a tanórákon szeretnék megerősíteni a regionális nevelést. Erről hasznos ismereteket szereztek a nyári egyetemi képzésen. „Idén harmadszor szervezzünk Czuczor-hetet, mert szükség van arra, hogy ne csak őrizzék a hagyományokat, hanem a gyökerek is megerősödjenek, a fiatalok itthon maradjanak és utódaikkal bővítsék majd az iskola padjait. Ma már egy-egy évfolyamból rengetegen külföldön tartózkodnak. Nem is tudom mi a nagyobb öröm számunkra, ha a nagyvilágban képviselnek minket, vagy itt maradnak és erősítik az érsekújvári magyarságot. Természetesen az iskola szempontjából az előbbi az ideális” – vélekedett az iskola elöljárója.

Egy-egy iskolai évben számos rendezvény színesíti a megszokott hétköznapokat. Szeptemberben tanévnyitó bulit rendeznek, majd mesefesztivált és a hagyományos Czuczorosok itt a helyetek! című gálán egykori és jelenlegi diákok légnek fel az iskola megsegítésére. Nem hiányozhat a sítúra, az iskolabál, a farsangi bál és a Czuczor-hét sem. Ezek többsége nem a tanórák rovására megy, hanem délutáni és hétvégi programként szolgálnak. „Jövőre az iskola épülete 90 éves és az itt folytatott magyar oktatás 65 éves lesz. Már ebben az iskolai évben elkezdjük a szervezést. Egykori diákjainkat és pedagógusainkat is megszólítjuk, hogy közösen egy igényes rendezvénysorozattal és évkönyvvel méltón megünnepeljük intézményünk fennállást” – mondta befejezésül Novák Mónika.

Ando Krisztina
Fotók: czuczora.sk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése