Hagyományokban az érték

Mester és művei: a széki házaspár

Látogatás Vas László hagyományőrzőnél

Igazi ezermester, akit sok minden érdekel. A fafaragás mellett elsajátította a lovasíjászatot, és a népzenét is kedveli annyira, hogy megtanuljon egy-egy hangszeren játszani. Nem mindennapi kedvtelések mellett egy jurta is áll az udvarában. Honnan ez a hagyományok iránti tisztelet? A köbölkúti Vas Lászlónál és családjánál jártam, hogy választ kapjak kérdéseimre.

„Már gyerekkorban találkoztam a kézművességgel, amikor még a szüleim és nagyszüleim is otthon készítették az egyes használati tárgyakat. A kosárfonást még akkor elsajátítottam. Láttam, apu mindent meg tud a két kezével csinálni, ez bennem is rögzült” – kezdte a beszélgetést Vas László.

Otthon mindig volt lovuk, így a mének iránti szeretet és tisztelet nem maradt el. „A lovasíjászat, mint a régmúlt üzenete, egyszerűen megragadott. Az újságból értesültem, hogy a közelben, Gútán lesz lovasíjász verseny, és elmentem. Annyira megfogott, hogy egyből ott ragadtam és én is beálltam a Csallóközi Lovasíjász csapathoz. Különböző bemutatókra jártam velük, először, mint segéd, majd megtanultam lovasíjászkodni. Fiatalok, akik később csatlakoztak hozzánk, pozitív irányba változtak. A gondolkodás mellett, fegyelmet, visszafogottságot, és komoly belső változást eredményez ez a tevékenység. Ráadásul a kézművestermékek iránt is kezdtek érdeklődni, mert meglátták benne az értéket” – mesélte László és folytatta: – „Az íjakon kívül minden mást magunk készítettünk el, a feleségem megvarrta a ruhát. Ebben az időben még nem faragtam, de láttam, hogy a lovasíjász nyereg favázas. Mivel pénzem nem volt rá, hogy vásárolja ilyet – hiszen nem olcsó dolog –, ezért úgy gondoltam, ha más meg tudta magának faragni, akkor én is képes vagyok rá. Ha nem is lett olyan tökéletes, de minden tudásomat beleadtam és az a nyereg a mai napig megvan. Így indult a fafaragás, még a ’90-es évek végén.” A lovasíjászatot a múlt évben hagyta abba, mert túl sok mindennel foglalkozott, és nem akarta, hogy bármi is a minőség rovására menjen.

A lovasíjász öltözék

Ma már a használati tárgyak és az udvar díszítése mellett a köztér számára is farag. Legutóbb Makovecz Imre emlékére faragott kopjafát, amit a 17. Duna Menti Fesztiválon avattak fel, ugyanis a neves magyar építész tervei alapján 17 évvel ezelőtt épült meg a köbölkúti szabadtéri nádszínpad.

A Vas család háza bejáratánál egy népviseletbe öltöztetett pár üdvözli a vendéget. „Saját részre készítettem őket, ami egyben kihívás is volt számomra. Megfaragtam majd megfestettem. Sokan első ránézésre azt hiszik, hogy fel vannak öltöztetve. Széki népviseletben ábrázoltam a szobrokat, bár sosem voltam Erdélyben, mégis vonz, hiszen az erdélyi fafaragók messze földön híresek” – magyarázta a hagyományőrző.

A fafaragást autodidakta módon sajátította el, aminek – elmondása szerint – megvannak a hibái is. „A fafaragók is látták már a munkáimat és úgy vélik, jó, van benne mozdulat, de ezt még csiszolni és tanulni kellene a fejlődés érdekében. Ezt hívják naiv fafaragásnak. Ezeknek a kedvteléseknek nem anyagi háttere van, hanem a magam szórakozására és mások örömére teszem. Születésnapra, névnapra is szoktam készíteni egyedi ajándékot.”

Vas László 2002-ben épített egy jurtát a kertben, amit a lovasíjászat inspirált. „Amikor elkészült, rájöttem, sokkal több, mint egy sátor. Nyári lakásfelújítás, festés során kiköltözünk a jurtába. Rájöttünk, hogy nyáron sokkal jobb ott aludni, mint a házban. Amikor a család este felvonul, beszélgetünk a gyertyafénynél – annak teljesen más légköre van. Kiszakadunk a mindennapok világból – hiszen ott nincs áram, internet – és mégis megvan minden, ami kell. Nem egyszer barátokkal is a jurtában beszélgetünk és ezek merőben más hangulatban telnek” – mesélte László.

A jurtát nem csak saját részre építette, hisz a helyi alapiskola diáksága is többször ellátogatott a jurtához, és László a honfoglalás koráról tartott rendhagyó történelemórát. Idén a helyi alapiskola nyári tábormegnyitóját is a jurtánál tartják, ahol sok mindennel megismerkedhetnek a gyerekek.

A lovak és a fafaragás mellett a zenélésbe is belekóstolt. „Megtanultam moldvai kavalon játszani, ami egy fúvós hangszer. A moldvai zene igazán autentikus. A búcsi Sidó Szilveszterrel verseket zenésítettünk meg és adtuk elő. Karácsonyra hegedűt kaptam ajándékban, most ezzel riogatom a családot” – mondta nevetve László és hozzátette: – „Ha sikerülne bizonyos szinten elsajátítani a hangszert, lehet egy-egy népzene hallatán a fiatalok is kedvet kapnának arra, hogy továbbvigyék a népzenét.”

A példaképek is szóba jöttek. László az elődöket tartja igazi mintaképnek. „Az életvitelükből tudok meríteni. Elbeszélésekből tudjuk, hogy sokkal letisztultabb világ volt a déd-, de az ükapáink korában is, mint most. Nem kell egyvalakire ráruházni ezt a tisztséget, hiszen senki sem tökéletes” – érvelt László.

Beszélgetésünk végén kiderül, hogy mi a hagyományőrző fiatalember legfőbb célja: sokáig együtt maradjon a család szeretetben és egészségben. Azt hiszem nem is kell ennél több, hiszen a többi már megy magától.

Ando Krisztina

Fotók: a szerző felvételei

(Megjelent: Szabad Újság 2013 júliusában)