Beszélgetés Kovács Tamás utazóval
„...mert az utazás az embert érleli, sok oldaluvá köszörüli, hidjétek, az felséges, ha az ember egy időre minden baját otthon hagyja s külföldön kiszellőzteti magát, elméje kiderül és szíve fogékonyabbá lesz minden örömre” – Majer István. Ez az idézet olvasható a kürti Kovács Tamás honlapján, akit az újság olvasói is jól ismernek. Egy utazó, aki kerékpárral járja a hegyeket-völgyeket, és megmutatja, hogy másként is lehet világot látni csak idő és elszántság kérdése. Vele beszélgettem az idei Majer István Emléktúra terveiről, céljairól, hiszen egy hét múlva útnak indul.
Idén milyen utat választottál a Majer István Emléktúrához?
Idén ünnepeljük István bácsi születésének kétszázadik évfordulóját. Már a múlt évben is számos felkérést kaptam, hogy tartsak élménybeszámolót gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Innen jött az ötlet, hogy idén úgy tudnám leginkább eljuttatni az emléktúra üzenetét, ha minél több helyen ismertetem azt. Fontos szempont, hogy a munkám miatt egy hónapom van a túrára, így az előadások miatt nem terveztem nagy távokat egy-egy napra. Magyarország határ menti településein keresztül tekerek, figyelembe véve, hogy hol vannak cserkészcsapatok.
Eddig mindig hétvégén indultam, de az augusztus 15-i születésnapi évforduló elég fontos ahhoz, hogy ekkor induljak útnak. Előző túráim is mindig kötődtek ehhez a dátumhoz: 2011-ben a három hónapos római túráról 6800 km után ezen a napon érkeztem haza, és 2012-ben pedig ekkor Párizsban voltam a két hónapos, 4000 km-es utam felénél.
Mennyire tartod be az előre megtervezett útvonalat?
Az előző években sokkal szabadabb voltam, szinte csak a hazaérkezés időpontjához kellett magam tartanom. Idén majdnem órára pontosan be vagyok táblázva az előadások miatt. Természetesen kisebb kitérők minden bizonnyal lesznek. Számomra a legizgalmasabb talán Kárpátalja és Vajdaság, hiszen ott még nem jártam kerékpárral. De valójában az út minden egyes kilométerét nagyon várom, legfőképp a találkozások miatt.
Egyedül indulsz útnak, vagy lesznek útitársaid is?
Néhány útszakaszon lesznek útitársaim, hol többen, hol kevesebben, de ezt még jelen pillanatban sem tudom biztosan. Szerencsére mindkét túrámnál voltam egyedül, és tekertem csapatban is, így megtapasztaltam ezek előnyeit és hátrányait is. Remélem ez évben sem lesz másként. Mivel idén az indulásom hétköznapra esik, valószínűleg kevesebben tudnak majd csatlakozni. Augusztus 15-én, csütörtökön indulok Kürtről a késő délutáni órákban. Az első nap csupán Esztergomig tekerek, ahol egy kiállítással egybekötött előadást tartok. További főbb városok: Kassa, Ungvár, Arad, Zenta, Pécs – nagyjából 2000 km-t tervezek. Szeptember 15-én a hazaérkezésemkor remélhetőleg jó nagy kerékpáros csapat foglalja majd el az országutat.
A felszerelésed között lesz valami praktikus újdonság?
A kerékpárom, amit két évvel ezelőtt a Kenzel gyártótól kaptam, most is jó szolgálatot tesz – az előző két túrát is együtt teljesítettük. Nagyon bízom benne, hogy nem lesz rá szükségem, de tavaly az útitársamnak volt víztisztítója, amit háromszor is használtunk utunk során. Idén nekem is sikerült beszereznem egyet – de ez leginkább a bakancslistámon lévő tervekhez kell majd. A kütyüjeimet ugyanúgy az agydinamóról és napelemről töltöm majd fel. A felszerelésemről részletesebben a honlapomon lehet olvasni. Számos fontos eszközhöz a támogatóim által jutottam hozzá, amit ezúton is köszönök nekik! Igyekszem online maradni, hogy minél többen utazhassanak velem. Természetesen idén is nyomon követhető leszek honlapomon: www.emlektura.hu, így az előadásokra igyekvők meg tudják lesni, hol tartok, mennyire siessenek a helyszínre.
Miről szólnak majd az előadásaid?
Alapjában véve az élményeimről, de természetesen nem feledkezem meg Majer Istvánról sem. Motivációs előadásoknak is szánom, hiszen magamon tapasztaltam, hogy mennyivel jobban boldogultam volna, ha a nyelvtanulásra jobban odafigyelek. Emellett szólok arról is, hogy milyen jól lehet utazni olcsón és ráadásul egészségesen is és a „jó tett helyébe jót várj” elv működik!
Régebben én is sokak élménybeszámolóját olvastam, hallottam, s titkon mindig is olyanná szerettem volna válni, mint ők. Most pedig én tartok hasonló előadásokat. Az álmok arra vannak, hogy megvalósítsuk őket!
Szóba került a bakancslistád. Mi minden szerepel rajta?
Elég hosszú a lista, de azért párat kiemelnék: el szeretnék jutni Norkapp-ba, Európa legészakibb pontjára. A spanyolországi El Camino de Santiago zarándokutat is végig szeretném járni. Tavaly útitársammal együtt megmásztuk a Mont Blanc-t, s csak utána tudtuk meg, hogy valójában az Elbrus Európa legmagasabb csúcsa. De a világ legmagasabban húzódó hivatalos útja, a Karakoram Highway sem maradhat ki...
Ando Krisztina
Fotók: Kovács Tamás archív
(Megjelent: Szabad Újság 2013 augusztusában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése