Ipolyságon január 18-án kiosztották a városi díjakat. A Human International polgári társulás alapítója, Ipolyság és környéke lakossága érdekében kifejtett önfeláldozó jótékonysági munkáért kapott városi elismerést. Ennek kapcsán beszélgettem Molnár Lászlóval, a segélyszervezet alapítójával munkájáról, céljairól.
Mivel foglalkozik, amivel kivívta a város elismerését?
2006 óta egy bejegyzett segélyszervezetet vezetek, a Human International polgári társulásnak vagyok az elnöke. Előtte is volt hasonló tevékenységem, de ritkábban, mert polgármesterként tevékenykedtem. 2006 óta Ausztriából és Németországból hordjuk be a segélyszállítmányokat Szlovákiába és most már Magyarországra, Erdélybe, Kárpátaljára is. Ipolyságon van a telepünk. A raktárhelyiségbe érkezik a legtöbb szállítmány és ennek köszönhetően Ipolyság és annak környéke részesül elsősorban a szállítmányokból. A múlt évben a városnak 14 intézményét ajándékoztuk meg: ezek iskolák, óvodák, a kórház, nyugdíjasotthon, és különböző helyi szervezetek voltak. A díj mintegy köszönetnyilvánítás a város részéről, amiért hálás vagyok.
Mi az, amit a segélyszervezet nyújt ezeknek az intézményeknek?
Elsősorban a bútorokat keresik. Mi olyan ausztriai szervezetektől hozunk bútorokat, amire már nincs szükségük, vagy lebontják az épületet és mi bontás előtt megmentjük, amit lehet. De költözködés és átépítés esetén is szólnak, hogy a bútorokat elhozhatjuk. Emellett egészségügyi berendezéseket is kapunk: kórházi ágyakat, tolókocsikat, járókereteket, különböző kötszereket, egészségügyi eszközöket. Több jó nevű kórházzal van kapcsolatunk Ausztriában, és a németországi üzletláncok által felajánlott élelmiszereket is behozunk, és a hajléktalanszállók, krízisközpontok viszik el, illetve magánszemélyeknek is jut belőle.
Hogy zajlik a segélyszállítmányok szétosztása?
A beérkezett szállítmányokhoz a legfőbb partnerünk, az andorfi székhelyű ORA International közreműködésével jutunk hozzá. Az elnöke, Hanspeter Hofinger úr már idős ember, de nagyon nagy akarattal dolgozik, neki köszönhetek mindent. Ők begyűjtik az osztrák és német felajánlásokat, és azt továbbítják nekünk. Ezután már rajtunk áll, hogy minél gyorsabban meg tudjuk-e szervezni és finanszírozni az elszállítását, hiszen egy kamion Németországból vagy Ausztriából kb. ezer euróba kerül. A megérkezett szállítmányra, nagy az igénylők listája, így nem kell különösebben reklám a szervezetünknek, már megtalálnak minket. Rengeteg kérvény érkezik interneten, postán, telefonon keresztül. A leggyorsabban telefonon érnek el, megkérdezik merre találnak minket és eljönnek a kért dolgokért.
Az igénylőknek el kell jönni az ipolysági raktárunkhoz, hogy kiválasszák, mire van szükségük és elvigyék. Eleinte elszállítottuk a szükséges holmit, de most már nincs időnk erre.
Eszerint az igénylő szervezeteknek mindössze annyi a kiadásuk, hogy eljönnek a szükséges holmiért és elszállítják maguknak?
Így van. Karácsony előtt nagyon sok élelmiszer érkezett, és jöttek igénylők Bajáról, Liptóról, de a székelyföldieknek, azaz Szent György Lovagrend Dél-Kelet Erdélyi Nagypriorátusnak elvittük Nagyváradra és ott ők átvették tőlünk az élelmiszert.
Említette a Szent György Lovagrendet. Mióta tagja a lovagrendnek, és ott milyen funkciót lát el?
2008 októberétől vagyok a tagja, amit szintén a segélyszervezeti tevékenységnek köszönhetek. A Felvidéki Nagypriorátus tudomást szerezett erről és javasolt tagnak, amit a lovagrend elfogadott. Ez még több erőt ad és egyben kötelezettséget is, hogy ezt a tevékenységet még jobban, aktívabban folytassam. A lovagrend különböző tevékenységeket folytat, így a karitászt is, amiben tevékenykedem, és 2012 októberében munkám elismeréseként megkaptam a lovagrend tisztikeresztjét.
Igény biztosan van, hiszen nem a legjobb gazdasági helyzetben van az ország. Gondolom azok a berendezések és eszközök, amit Ausztria felkínál a segélyszervezetnek, nem régi, ócska holmik.
Általában nagyon jó minőségű holmiról van szó. A behozott adományokról és azok szétosztásáról adománylistát vezetünk, amelyet Ausztriába és Németországba is elküldünk, így látják, hogy a behozott szállítmányokat hova juttattuk el. Az ORA Internationalnak elküldött év végi beszámolóban pontos adatok szerepelnek. 2012-ben 38 kamionnyi szállítmányt hoztunk be. Ez jelentős mennyiség. 65 szervezet kapott belőle, ezenkívül rengeteg magánszemély, amit már nem is győzünk számolni. Az adatok közzététele Ausztria felé ösztönzőleg hat az osztrák és a német szervezetekre és az ott működő önkéntes segítőkre is. Azt tapasztalom, hogy minél többet szét tudunk osztani, annál több érkezik. Nincs olyan pillanat, hogy üresen állna a raktárunk, mert újabb és újabb szállítmányok töltik meg.
Két évvel ezelőtt kezdtük azt a tevékenységet, hogy ha tudomást szerzünk arról, hogy épületeket bontanak le Ausztriában – nem azért mert nincs rá szükség, hanem mert helyükbe még modernebb öregotthont, iskolát építenek –, akkor a bontócégek értesítenek bennünket, mi pedig odamegyünk és megmentjük, amit lehet. Elhozzuk az ágyakat, bútorokat, ajtókat és az ablakokat. Itthon önkormányzatok, iskolák, kórházak, kultúrházak használják fel ezeket és sok család is. Nem tudunk olyan mennyiséget behozni, ami ne fogyna el azonnal.
A kezdeteknél is ilyen nagy sikere volt a segélyszervezetnek?
1997-ben értesültem először erről a segélyezési akcióról és az egyik osztrák utam során találkoztam az ORA International képviselőivel, akik akkor 40 országba szállítottak, kivétel volt Szlovákia. Felajánlottam nekik, ha szükségük van szlovákiai képviseletre, szívesen vállalom. Egy-két év után felkerestek és így kezdődött a közös munka. Akkor még vámot kellett rendezni, ami nehezítette a dolgokat. Raktárhelyiségünk sem volt, így a kezdet elég nehézkesen indult. Azóta sokat fejlődtünk, gyorsak és mobilisak lettünk, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy még több szállítmányt hozzunk be és osszunk szét.
Mik a tervek a jövőt illetően?
Folytatnám a munkát még egy ideig azzal a változtatással, hogy a szervezetnek jó volna egy saját raktár. Jelenleg Ipolyságon bérelünk egy 300 m-es raktárt, ami már nagyon kicsi és műszakilag sem felel meg a követelményeinknek. Jó volna egy saját, épített hangár, ami több mint 1000 m2 nagyságúnak kellene lennie.
Ando Krisztina
Képe: Peter Paulenka
(Megjelent: Szabad Újság 2013 februárjában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése