A napokban jelenik egy könyv, amely oly gyakori problémára ad megoldást, mint a válás utáni mélységek leküzdése. A könyv írója nem pszichológus vagy teológus, hanem egy egyszerű, de rendkívüli nő, aki a sok megpróbáltatás után nem vesztette el a hitét, nem zuhant tartós önsajnálatba, hanem talpra állt. Szabó Katilla vallomása és útmutatása egy jobb és kiegyensúlyozottabb életre.
Miért érzett arra késztetést, hogy megírja történetét, miként sikerült talpra állnia a válás után?
Nekem válás után pár hét alatt sikerült talpra állnom, és ezt a környezetem is észrevette. Kérdezgették, mit csinálok, hogy ilyen jól viselem. Volt, aki bevallotta, hogy ő válás után fél évig nem járt emberek közé, félt, hogy megszólják. Azt hiszem, főleg ennek hatására gondoltam azt, hogy érdemes lenne megírnom, hogy nekem mi segített. Hátha másnak is segítene, és nem kellene évekig szenvednie. Ekkortájt már nagyon intenzív megérzéseim voltak, és bár eleinte próbáltam lebeszélni magam – ugyan kit érdekelne, hogy mit írt egy ismeretlen nő – mégis úgy éreztem, hogy meg kell tennem. A válást úgyis tabuként kezelik, az elvált- főleg az elhagyott ember nem tudja, hogyan tovább. Ki vagy mi az, ami segítene rajta? A válást mindenki kudarcként éli meg, kivétel nélkül. Viszont nem szükségszerű, hogy ez az érzés sokáig tartson. Hiszem, ha nekem sikerült, másnak is sikerülhet. Másrészt talán hitelesebb képet tud nyújtani egy olyan ember, aki átélte azt, amiről ír.
Kapott-e valamilyen segítsége abban az időben?
Ilyenkor a barátok sokszor többet tudnak ártani akaratlanul, mivel nem tudják hogyan viselkedjenek. Azt hiszik, azzal segítenek, ha szapulni fogják a volt páromat. Pedig ettől csak még mélyebbre süllyedtem az önsajnálat mocsarába. Persze azért jó érzés, hogy voltak, akik mellettem álltak a nehéz helyzetben is. Nekik ezúton is köszönöm! Igen, kaptam segítséget, többet is. Ezekről konkrétan írok a könyvemben. Semmilyen fontos információt nem tartottam meg magamnak. Mindent szinte tálcán kínálok fel annak, aki úgy érzi, szüksége van tanácsra, segítségre.
Honnan merítette a sok pozitív erőt, amely talpra állította és most másokon is segíteni tud?
Egyértelműen a hitem, és még valami: az, hogy megtaláltam a „belső” énemet. Ez egyenlő a jelenlét érzésével. Ez egy csodás állapot, itt csak szeretet van, nyugalom, lelki béke. Ide „menekülök” naponta többször is a fizikai világ elől. Ez a könyv is a jelenlét állapotában született, szerintem az olvasók is megérzik majd a könyv olvasásakor a sorok között rejtőző szeretetet, békét.
Ha jól veszem ki a szavaiból, akkor Ön a meditációról beszél?
Ez nem hagyományos meditáció. A válás és az eddigi nehéz életkörülményeim hoztak létre egy furcsa érzést bennem. Mikor feladtam a dolgot, legyen, aminek lennie kell, csak úgy voltam magamnak. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy olyan lelki béke öntött el, amilyent addig soha nem éreztem. Nem értettem a dolgot. Nekem most nem összeomlanom kellett volna? Később választ kaptam arra, mi történt akkor velem, de ami a fontosabb, hogy megtudtam, hogy ez a „jelen pillanat átélése” bármikor elérhető. Nincs szükségem meditációra, mert ezt bármikor tudom alkalmazni, beszélgetés, biciklizés és írás közben is.
Az utóbbi években a válások száma megnőtt. Bizonyára az újság olvasói között is akadnak olyanok, akik hasonló cipőben járnak. Mi az, amit tanácsolna nekik?
A legfontosabb talán az, hogy ne fojtsák el az érzéseiket! Teljesen normális ilyenkor a harag, a félelem és sok más negatív érzés. Ha visszanyeli az ember, az előbb- utóbb megbosszulja magát. Saját magát betegíti meg ezzel. Én csak két módszert ismerek, amelyek ilyenkor segíteni tudnak, természetesen ezeket is megosztom a kedves olvasóval. Az indulatok levezetésére is van „gyors-segély” módszer, így nem kell elfojtani.
A másik tanácsom az, hogy légy nyitott! Sosem tudhatod, milyen irányból jön a segítség. Ha begubózol, nem tud hozzád közel jutni. A harmadik: csukd be magad mögött a kaput! Ha a kapuban fogsz évekig állni, és visszafelé nézegetni, hogy visszajön-e, akkor hiába van előtted az út, egy helyben fogsz toporogni. Ilyenkor az a nagy kérdés, hogy ha visszajönne hozzád, tudnál-e még bízni benne? Meg tudnál-e neki mindent bocsátani? Ha nem, akkor indulj el az úton! Ne félj, minden segítséget meg fogsz kapni, amire csak szükséged lesz! Egy darabig jöhetsz velem is az úton, lehet, hogy más segítőt is fogsz találni magadnak, de egyszer mindenkinek el kell engedned a kezét, és a saját ösvényedet magadnak kell kitaposnod! Ne nézegess a múltba, és ne félj a jövőtől! Most csak az aktuális lépésedre figyelj! Te is ugyanolyan értékes ember vagy, mint bárki más! Kívánom, hogy sok szeretet kísérje a lépteidet!
Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki mellettem állt, és a könyv illusztrátorának, Németh Csillának azt, hogy ilyen csodálatos fedőlapot készített a könyvemnek. Ismeretlenül is „rám tudott hangolódni”, és megfestette a „jelenlét-szeretet-érzést”.
Ando Krisztina
Kép: Sz.K.
(Megjelent: Szabad Újság 2013 januárjában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése