„A szakmám a hobbim”

Beszélgetés Benke Laci Bácsival 

Magyarország legismertebb olimpiai bajnok mesterszakácsa és mestercukrásza. Az első magyar Fehérasztal Lovagrend alapítója, A magyarok asztala c. gasztronómiai kódex szerzője– ami a világ harmadik legnagyobb könyve – Gribek Lajos mesterszakáccsal. Bejárta a világot, számtalan helyen bizonyította tudását, tehetségét, és minden évben visszajár a kamocsai Gasztro Fesztiválra, hogy értékelje a versenyzők munkáit. Ő nem más, mint Benke Laci Bácsi, mindenki szakácsa, konyhamestere.

Szinte az elejétől kezdve zsűri elnökként van jelen. Miként értékeli az elmúlt éveket?

Végtelen nagy öröm számomra az, hogy évről évre színvonalasabb, bensőségesebb hangulatú a fesztivál. Nemcsak a hangulat jó, hanem jóval többen is jönnek, a kezdeti 80 csapatversenyzők után most már közel a 300-an vannak. A versenyzők is örömmel veszik ezt a kihívást, mindig megújulnak, hagyományokat őriznek és bensőséges, fenséges hangulatot prezentálnak maguknak és a vendégeknek egyaránt. Öröm számomra ez, hiszen nem egy elcsépelt dolog, mert a gasztronómia a nemzet kincse. Hűen tükrözi a múltját, a jelenét, de meghatározza jövőjét is. Nagyon fontos feladata az ember életének, hiszen ezzel mindennap találkozik, mert a Teremtő két dologgal „büntette meg” az emberiséget: a fajfenntartással és a létfenntartással. Az előbbit a szerelem motiválja, míg az utóbbit a korgó gyomor. Mit és hogyan eszik valaki, önmaga méltóságának adja meg a tiszteletet. Fontos dolog, hogy megőrizzük hagyományainkat, és ezt tovább kell adni a jövő nemzedékének. Mert nagy honfitársaink azt mondták, hogy mit ér a hit, a szeretet és a tudás, ha nem adjuk át a jövő nemzedékének. Át kell adni, együtt kell lenni, és ha mindezt fehér asztalnál tesszük, akkor az szent dolog. Ugyanis a fehér asztal mindig a béke szigete, ahol népek, nemzetek sorsa dől el. Ünneppé tesszük a hétköznapokat egy egyszerű étellel. Nem attól válik egy étel magyarossá, hogy úszik a zsírban és olyan erős, hogy nem lehet elfogyasztani, hanem attól, hogy a korunk szellemének megfelelően egy kicsit újítunk rajta, amikor a pörkölthöz nem csak nokedlit adunk, hanem párolt zöldséget vagy épp túrógombócot, vagy olyan kivitelben adjuk, hogy ünnepivé teszi a hétköznapot. Ez számomra fontos dolog, ezért vállalom és teszem azt, hogy minél több helyen legyenek ilyen típusú fesztiválok. Itt kitűnő házigazdákra talált a fesztivál, egy „megszállott” társaságra, akik ezt szívügyüknek tekintik. Köszönet nekik és azoknak is, akik megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt.

A verseny során az ízvilágon kívül mi az, amit még fontosnak tartanak?

A zsűri az értékelésnél volt, amit pozitívan, de volt, hogy negatívan értékelt, de ezt nem azért tette, hogy gizdáskodjon, mert ő mindent jobban tud, hanem azért, hogy ebből okuljunk, a következő még jobb legyen és még több örömet szerezzünk embertársainknak. Első, amit fontosnak tart, az ételek megjelenítése, hiszen először a szemünkkel táplálkozunk. Olyan, mint a szerelem, meglátni és beleszeretni. De lehet akármilyen jó, ha nincs az embernek gusztusa. Ezt követi a dekoráció. Egy ételt csak olyan anyagokkal díszítsünk, ami illik hozzá és esztétikussá teszi.

Minden ételt típus, csoport szerint megkóstoltunk és előtte azt mondtam, hogy ha a zsűri túléli, akkor lesz eredményhirdetés, ha nem a lépés borítékolva van. Túléltük… (széles mosoly).

Fontosnak tartom az ételek darabolását is. Nem mindegy, hogy a zöldséget, a húst miként daraboljuk fel, az egyik olyan kicsi, hogy majdnem félrenyeljük, a másik viszont fél disznónak felel meg. Fontos a harmónia. Ezek voltak a legfőbb kritériumok.

Még egy fontos tényezőt muszáj megemlítenem, mindenkit óvok attól, hogy egy vendéget ne fogadjon, mégpedig a kozmát. Úgy 6-8 ételnél bizony éreztük. A helyszínen is több csalafintaságra felhívtam a figyelmet, pl. a tűzrakásra, a bogrács tisztántartása, hogy a szélére ne égjen rá a zsír, mert esztétikátlan és kozmás hatást adhat az ételnek. 

A kóstolásnál viszont nem ismerjük a csapat neveket, csak számokat, így a zsűrit nem lehet megvesztegetni. 

A remek fotóért köszönet Tominak :) 

A főzőműsoraiban is érezni, hogy szereti, amit csinál. 

Nekem ez az életem, a hobbim. A tanítómestereimtől azt kaptam úti célul, ha a szakmád lesz a hobbid, vidám, boldog ember leszel, sok barátod lesz, nem tudsz elfáradni, meg tudsz újulni. Ez éltet, és mindig valamit kitalálok: a kakasfesztivált, a lakodalmast, hogy ne csak pörkölt és halászléfőzés legyen.

Jövőre várhatunk-e valami újdonságot a kamocsai Gasztro Fesztiválon?

Szeretném, ha a jövőben a gyerekeket is bevonnánk a főzésbe, hogy legyenek gyerekcsapatok. Ez egy fantasztikus élményt ad a gyereknek is.

Tervezek, teszem a dolgom és mozgatom az embereket, mert azt tartom, ha nem lehet békességben leülni csak ételen, italon keresztül, akkor tegyük azt. Ismerjük meg egymás konyháját, legyünk egymás konyhájában vendégek. Fogyasszuk a hozzá megfelelő kulturális jellegű borokat, italokat. Tanuljuk meg igényesen az italfogyasztást, élvezzük az ízeket, illatokat, zamatokat, ami teljessé teszi az ételt – mindezt kulturáltan.

A.K.

(Megjelent: Szabad Újság 2012 augusztusában)

Fotó: Horváth Tamás – tomashorvathfoto.com