Oldalak

2012. július 26., csütörtök

„Korai fejlesztéssel több sikert tudunk elérni”


Beszélgetés Nagy Anita igazgatónővel


A Regionális Edukációs és Szociális Centrum 14 éve működik Érsekújvárban. Az intézmény 2010-ben költözött mostani, korszerű épületébe, ahol a Speciális Magániskola és Szociális Szolgáltatások Otthona egy helyen található. Mentálisan és halmozottan sérült gyerekeknek, felnőtteknek tartanak foglalkozásokat. Mennyire más az ilyen gyermekek élete, miként fogadja el őket a társadalom, milyen problémákkal kell szembesülniük? Ezekre a kérdésekre adott választ Nagy Anita, az intézmény igazgatónője.


A centrum működését miként képzeljük el?
Január elsejétől már nem vagyunk bentlakásos intézmény, nemigen volt rá igény, így nappali szinten működünk. Ez azt jelenti, hogy reggel 6-tól délután 5-ig foglalkozunk a gyerekekkel. Összesen 55 gyerekünk van. A szociális intézmény részbe azok a gyerekek járnak, akik még nem iskoláskorúak – 3-tól 6 éves korig –, illetve azok, akik az iskolát már elvégezték vagy már felnőttek.
Az iskolában a gyerekek speciális oktatásban vesznek részt, ami külön intézményként működik, amely iskolaügyi minisztériumnál regisztrálva van. A gyerekek ingyenes, egyéni foglalkozást kapnak. Az oktatás két részre osztható: egyik a Speciális Magániskola, másik az Autisták Magán Alapiskolája. Az utóbbinál az oktatás eltér a speciális iskolától.
Az iskola minden osztályában legfeljebb hat gyerek jár és speciális pedagógus és egy asszisztens foglalkozik az adott csoporttal. Minden gyereknek van saját padja, illetve a halmozottan sérülteknek speciális fekvőhelyük, hogy a térbe is jól lássanak. A tanár annyit foglalkozik velük, amennyit a gyerekek bírnak, itt nincs csengetés. Ha bármelyik elfáradt, akkor megpihenhet az erre kialakított pihenősarokban.
A szülőkkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, mert fontos tudnunk a gyermek állapotáról, esetleges problémákról. A 35 munkatársnál – a pedagógustól a gondnokig – fontos szempont, hogy szeresse és érdekelje a munkája. Hiszen ezek a gyerek sokkal jobban megérzik, ki fordul feléjük szeretettel és ki nem.

Mi az, amit a gyerekek el tudnak sajátítani?
Ez egyéntől függ. A legalapvetőbb a szociális készségekre való irányulás: egyedül fel tudjon öltözködni, mosakodni, enni… – tehát önellátó legyen. Az ügyesebbek megtanulnak írni, olvasni, számolni. Náluk a későbbiekben jobban összpontosítunk a manuális feladatokra: a takarítás, az egyszerű ételek elkészítése, hogy az életben érvényesülni tudjanak, otthon besegítsenek és később egy védett munkahelyen dolgozhassanak. A foglalkozások mellett sokféle terápiát alkalmazunk. A súlyosabb állapotú gyerekek számára van szenzomotorikus helyiségünk, amit snoezelennek neveznek – ezt a közeljövőben szeretnénk bővíteni. Itt a sokféle színes szenzorok jótékonyan segítik a fejlődésüket. Art terápiát és zeneterápiát is rendszeresen használunk. A gyerekek konyhájában megtanulnak asztalt teríteni, egyszerű ételeket elkészíteni. Rendszeresen visszük Tardoskeddre lovagolni, illetve úszni a városi uszodába. Az utóbbira minden gyereket hordunk, nem teszünk különbséget, hogy fekvőbeteg-e vagy sem. Ugyanis az uszodában való lét felér három rehabilitációval, és a gyerekek is nagyon szeretik. Szeptembertől agyagfoglalkozásokat is indítunk.

A nyári szünetben mi a helyzet a tanulókkal?
Vannak gyerekek, akik az iskola mellett a szociális intézményt is látogatják, így elég sok iskolás nyáron is jár napközibe. Egész nyáron működünk, hiszen ez a szülőnek nagy segítség.

Tanácsadással is foglalkoznak?
A költözésünk évében nyitottuk meg a speciális tanácsadást is, ami szintén regisztráltunk az iskolaügyi minisztériumnál. Legfőképp korai fejlesztéssel és az autizmus diagnosztizálásával foglalkozunk, mert régión belül ez jelent hiányosságot. Az elmúlt időszakban látjuk, hogy sokat segít a magyarul beszélő szülőknek, gyerekeknek a kétnyelvű tanácsadás, főleg az autizmus ügyében. A legközelebbi hely Pozsonyban van, ahol nagyon hosszú a várakozási idő. Fontos a gyerekekkel a mielőbbi diagnosztizálás, mert a korai fejlesztéssel több sikert tudunk elérni. A szülők intézményüket a világhálón is megtalálják www.sszsnz.edupage.org címen.

Az oktatáson és a foglalkozásokon kívül mi az, amit még a gyerekeknek nyújtani tudnak?
Igyekszünk bekapcsolódni a városi életbe, ha minden rendezvényen nem is veszünk részt, de a közönség sorait gyarapítjuk. Idén először szerveztünk természetiskolát a gyerekeknek Selmecbánya környékén, ami nagy sikert aratott. Szülők nélkül voltunk négy napig. Eleinte tartottunk tőle, de nem volt semmi gond. Ezentúl minden éven megismételjük. A gyerekek is nagyon örültek, mi is jobban megismertük őket más szituációkban. Elvittük őket túrázni, fürödni, és nem tettünk kivételt senkivel sem.
Az intézményen belül egész évben számos rendezvényünk van. Farsang, gyermeknap, anyák napja, karácsony, amik nem hiányozhatnak. Ezekre próbáljuk bevonni az egészséges gyerekeket is. Iskolai partnerként működünk a helyi gimnáziummal, az egészségügyi középiskolával, a Czuczor Gergely Alapiskolával. Ez a kapcsolat kölcsönös, ők is készítenek programot, mi is meglepjük őket műsorral.

Miként látja, az emberek mennyire elfogadóak?
Az emberek különbözőek, amivel nincs is nagy gond. Ez mindig így lesz. Valaki elutasítja, és nem akarja látni a problémát, de van, aki gond nélkül elfogadó. Integráció párti vagyok, de csak abban az esetben, ha a körülmények adottak. Sajnos, ez nálunk még hiányzik, főleg a súlyosabb eseteknél nehéz ezt elérni, akár csak az óvodákat, iskolákat nézzük. Hiányoznak az asszisztensek, a speciális segédeszközök. Ha ez nincs meg, akkor a gyermek nem érzi jól magát és nem tud fejlődni.
Nekünk nem az a célunk, hogy a környékről minden sérült gyerek hozzánk járjon, hanem a tanácsadón keresztül a diagnosztizáljuk a gyermeket, és tovább tudjuk integrálni abba az iskolába, ami a legközelebb áll hozzá. De ez még nem tud rendesen működni.
Nagy problémának tartom, hogy a szülők többsége a 18 évet betöltött sérült gyereküknek megszüntetik az önjogúvá válást, ezáltal nem tudnak aláírni egy munkaszerződést, így védett munkahelyen sem lehet őket alkalmazni. 

A felnőtt korúak számára meddig tudják biztosítani az intézményi létet?
A szociális intézménybe nincs megadva a felső korhatár. Addig járhatnak, ameddig akarnak. Az épületünk mellett van egy kis kertünk, és sok mást lehet itt csinálni, így próbáljuk őket bevonni a mindennapi munkába. Van egy felnőtt autistánk, akinek védett munkahelyet biztosítunk. Sokat segít a gyerekeknél és a más munkáknál is. Igyekszünk továbbra is munkát adni, akiknek lehet.

A jövőre nézve milyen terveik vannak?
A színvonal megtartása fontos szempont. A közeljövőben a tanácsadón belül szeretnénk létrehozni olyan tanfolyamokat, ahol a szülőket tanítanánk, hogyan kell a gyerekekkel otthon együttműködni, főleg az autista gyerekeknél.

A.K.
(Megjelent: Szabad Újság 2012 júliusában)
Képek: sszsnz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése