Oldalak

2014. április 29., kedd

Szent György-napi Vigadalom Zoboralján

Szent György havának utolsó vasárnapján Szent György-napi Vigadalmat szerveztek Nyitracsehin immár negyedik alkalommal. A sárkányölőnek nagy hagyománya van a Kárpát-medencében és a Felvidéken egyaránt, ezért a szervezők igazi középkori hangulatot varázsoltak a templom melletti füvészkertbe. A rendezvényen részt vett Nagy László Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének tanácsosa is. 

Lovag Csámpai Ottó
…minden a falu utcáján kezdődött. Hangos dobolás és dudaszó törte meg a csendet vasárnap délután. A nem mindennapi zenés felvonulás után gyorsan megtelt érdeklődőkkel a füvészkert. Lovag Csámpai Ottó szervező köszöntötte a hazaiakat és a távolabbról érkezőket egyaránt. Beszédében kiemelte a sárkányölő fontosságát és mai üzenetét. „A Kárpát-medencében élő etnikumoknak, legyenek azok magyarok, szlovákok, oláhok, szerbek vagy akár ruszinok, az egyik legkedvesebb szentje. Egy katonaszent, aki a legenda szerint megölte a sárkányt” – mondta beszédében a szervező, aki a Szent György Lovagrend Felvidéki Nagypriorja folytatta – „Mi tudjuk, hogy a sárkányok csak a mesékben léteznek, mi mégis minden évben megemlékezünk sárkányölő Szent Györgyről. Megemlékezünk róla, mivel szükségünk van az ő támogatására. A sárkány, a gonosznak a jelképe, itt él közöttünk. Nap mint nap kísért minket, lángnyelvével égeti a testünket. Most, néhány nappal a húsvéti feltámadás után ki kell mondanunk, hogy nem volt elég a krisztusi megváltás, nem volt elég Jézus kereszthalála, hiszen a gonosz erők már a keresztfát is megmásszák! Ezért van szükségünk sárkányölő Szent Györgyre.”


Lovag Kátai Zoltán énekmondó
Ezután Kátai Zoltán énekmondó a Magyar Himnuszt énekelte és játszotta el rendhagyó módon. A visegrádi székhelyű Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző Tagozata is részt vett a rendezvényen. Előbb lovag Cseke László rendi kancellár bemutatta a lovagrend történetét és jelentőségét. Az első világi lovagrend 1326-ban jött létre Károly Róbert által. A rend jogilag sose szűnt meg. 1990-ben újjáélesztették, és ma már nem karddal, hanem karitatív, tudományos munkával és hagyományápolással éltetik a rend jó hírét. Ezt követően középkori harci fegyverekkel tartottak bemutatót. 

A Szent György Lovagrend Katonai Hagyományőrző
Tagozata remekelt 
A Magyar Huszár Hagyományőrző Egyesület tagjainak lovasbemutatója is elnyerte mindenki tetszését. Az 
Az Esterházy-huszárezred is megmutatta ügyességét
Esterházy-huszárok regimentjét 1741-ben Esterházy Pál Antal herceg alapította. Feladatuk Mária Terézia támogatása volt a „hétéves” és az „osztrák örökösödési háborúban”. Az eredeti regiment – ugyanúgy, mint késői utódai, a mai Esterházy-huszárok – szinte egész Európát bejárták. Az őrvidéki hagyományőrző csoport 2000-ben alakult Lorettomban Esterházy Antal és Kickinger Zoltán vezetésével. „Azért jöttünk Nyitracsehire, mert az Esterházyak igen erősen kötődnek ehhez a vidékhez. Galántáról származnak, és Nagyszombatban vannak eltemetve. Fontosnak érezzük, hogy minden évben eljöjjünk, és részt vegyünk a felvidéki rendezvényeken” – mondta portálunknak Kickinger Zoltán helyettes vezető. 


Sokan kilátogattak a vigadalomra
A lovasbemutató közben zenei aláfestésként újból duda és dobszót lehetett hallani. A Hollóének Hungarica régizene együttes fokozta a hangulatot, majd koncerttel örvendeztette meg a közönséget. Az énekmondó Kátai Zoltán sem lett adósa a nagyérdeműnek. 
A rendezvényen bemutatkozott Tellér Sára, a Heraldika könyvkiadó tulajdonosa, aki számos történelmi könyvet hozott magával. 

A Hollóének Hungarica is szórakoztatta a nagyérdeműt
A szervezők a gyerekekre is gondoltak.
Rongybabákat készíthettek és az állatsimogatás mellett a póni hátát is megülhették, de a hagyományőrző fafaragót is megleshették munka közben. A csallóközi Kovács József autó makettjeit is bárki megcsodálhatta. 
A vigadalomhoz a napsütéses idő mellé jó bor és gulyás is párosult – semmiben nem volt hiány Szent György ünnepén!

Ando Krisztina
Fotók: a szerző
(Megjelent: Felvidék.ma, 2014 áprilisában)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése